Közel a cél
(09.03) 21.nap Molinaseca - Villafranca del Bierzo /33km
A mai napon sok volt az aszfaltos rész, ami a melegben nem túl ideális. Reggel átsétáltam Ponferradan, majd külvárosi részek, kertes házak, szőlők váltották egymást.
Egész jól haladtam, nem voltak emelkedők. Cacabelos a neve ellenére egy csodálatos kis ékszerdoboz. Nem itt éjszakázok, még megyek kicsit.
A szálláshelyet végül Villafranca del Bierzo nevű településen leltem meg, amely nagyon szép, hangulatos kis hely, kedves emberekkel.
Holnap nekivágok a hegynek, ami 500 méterről 1300-ra emelkedik. Szerintem ezt felosztom két napra, biztos ami biztos.
Túl vagyok a közös vacsorán, ami szuper volt, mintha valami nagy, családi lakomán vettem volna részt. Valami zöldséglevessel indítottunk, majd következtek a tepsiben sült finomságok: hús, krumpli, kolbász, csicseriborsó. Köretnek salátát kaptunk, desszertnek pedig joghurtot. Vidám hangulatban ültük körbe az asztalt, mindenki elégedetten távozott. Bevallom, kicsit A part című filmben éreztem magam, mint amikor Leonardo Di Caprio-ék belecsöppennek az elzárt közösségbe a szigeten. A ,,főnök asszony" még hasonlított is Sal-re a barátja pedig az ácsra. 😃
(09.04) 22.nap Villafranca del Bierzo - O Cebreiro /30km
Újra együtt a ,,nagy család" , a reggeli után mindenki indul a maga útjára a saját kis világában, a saját gondolataival.
Az etap első része az út mellett vezetett, mindenféle izgalom nélkül. Az autópálya folyton kígyózott, hol mellettem, hol felettem. Egyszer meg is pillantottam egy Wabis kollégát, úgy látszik nem szabadulok a munkától. 😃
Apró kis falvak kőházakkal, majd kezdődött az igazi kihívás, köves, meredek emelkedő. Egy árnyékos völgyből a patak mellől indultam, majd a csúcsra törtem a napos hegyen.
Szép zöld volt a látvány, hol páfrányok, hol pedig szúrós növények szegélyezték az utat. A nap egyre erősebben tűzött, de ezt elég jól enyhítette a szél itt a magasban.
Óvatosan kellett lépkednem a sziklákon, azért még nem tökéletes a térdem, sőt valójában, a jobb vádlim is fáj két napja, de három hét gyaloglás után ez érthető.
Nemsokkal a csúcs előtt, egy hatalmas kőtábla hirdeti,
hogy Gallícia tartományba érkeztem, és magam mögött hagyom Castilla Y Leon-t.
hogy Gallícia tartományba érkeztem, és magam mögött hagyom Castilla Y Leon-t.
A hegytetőn néhány kőház, és persze a szállás várt. Nem olyan hangulatos mint tegnap, de egy éjszakára teljesen jó lesz -és holnap reggel megkezdem a maradék 160 kilométert.
(09.05) 23.nap O Cebreiro - Sarria /38km
Reggel a sötétben és ködben meneteltem felfelé a hegyre. Mint kiderült, tegnap még nem értem fel teljesen. Természetesen rövidnadrágban indultam el, mint eddig mindig, de legalább pulcsi volt rajtam. Nem volt kedvem kipakolni a táskát a hosszúnadrágért, így inkább fagyoskodtam egy kicsit. Lassan áthaladtam a San Roque hágón, ahol megcsodálhattam a zarándok bronz szobrot, a félhomályban. Továbbhaladva gyönyörű napfelkeltében gyönyörködhettem, ahogy a felhős, ködös hegyek között egyszer csak utat tör magának a fény.
Innen még kicsit felfele kapaszkodtam és elértem az Alto do Poio hágót, 1337 méteren.
Majd ereszkedés hangulatos kis településeken keresztül, ahol megállt az idő az elnyűhetetlen kőházakban, ahol több tehénnel találkozol mint autóval. Nincs értelme kerülgetni a ,,tehénlepényeket", maximum keressük a szárazabbat. 😃
Nagyon szép zöld a táj, egyre melegebb van, de egészen elviselhető. Útközben kapok egy cukros palacsintát egy nénitől, némi adományért cserébe, amit szívesen adok.
Az egyik boltban furcsa szituációba keveredtem. A pénztáros hölgy megkért, hogy hagyjam kint a táskámat a bolt előtt. Ez most komoly? Benne van egy havi életem, dehogy hagyom magára a társam. Egyezkedek vele, hogy akkor itt bent a boltban lerakom, (bár nem mintha beleférne bármi lopott áru a kitömött zsákba, meg eszemben sincs elvenni bármit is) de nem enged, és én sem, így elköszöntöm és nem költöttem náluk a pénzem. Mondjuk így aznap kicsit későn ebédeltem...
Már számolni sem tudtam a kis falvakat, csak bandukoltam, amíg arra nem eszméltem, hogy már nincs is messze Sarria.
Gondolkoztam, végül arra jutottam, hogy besétálok, így ma is lett egy hosszú napom. Amúgy ebből a városból indulnak, akik az utolsó 100 kilométert teljesítik, ami igazából olyan 115.
(09.06) 24.nap Sarria - Ligonde /40km
Kicsit más lett az egész. Nagyobb a tömeg, mindenki tiszta, és gyorsan halad, a hátizsákok pedig összementek. Aki innen indul az lemaradt sok mindenről, de nekik nyilván erre van idejük.
Haladtam a saját tempómban, a tanyák, termőföldek, kőkerítések között. Kellemes őszi időjárás kísért, tudod olyan, amikor a napsütés már jólesik a hűvösebb levegőben, de én továbbra is kitartok a rövidnadrágomban.
Kinéztem egy különlegesnek ígérkező szállást, de ehhez 40 kilométert kellett ma teljesítenem. Végül sikerült elérnem, bár a végén már nagyon fáradt voltam, de megérte!
Adomány alapon működik, 7 főt tudnak elszállásolni. Önkéntesek dolgoznak itt, hetente váltják egymást. Vacsorát és reggelit is kapsz, amit szintén az adományoddal hálálhatsz meg.
Nagyon kedvesek voltak, igazán jó hangulatban telt a vacsora. Ezután egy kis játék következett. Körbeültük az asztalt, amin képeslapok voltak szétszórva. Mindenkinek választania kellett legalább egyet, a megadott téma szerint. Az első kérdés a következő volt: Mit érzel most az úton, vagy mit éreztél akkor, mikor elindultál az El Caminon. Mindenki keresgélt, gondolkodott, majd választott. Ezután szép sorban mindenki elmondta, miért azt a képet választotta, mit érez.
A többség angolul beszélt, melyet lefordítottak spanyolra, de volt aki olaszul vagy spanyolul mesélt, azt pedig angolra fordították. A lényeg hogy megértettük egymást a világ ezen szegletén, ahol mind mások voltunk, de kicsit hasonlóak is.
A második kérdés következett: Hogy látod Istent?
Nagyon érdekes válaszok és képek születtek, volt aki zárt ajtót választott, volt aki nyitottat. Mindenki megnyílt egy picit, nagyon jó érzés volt.
A játék után elpakoltunk, majd előkészültünk a reggelihez, hogy aki korán indul majd, minden készen álljon.
Az alvás nem volt egyszerű a több száz éves házikóban, hiszen ha valaki nagyobb levegőt vett, máris nyikorogtak a fapadlók és gerendák. Feltöltődve tértem nyugovóra.
(09.07) 25.nap Ligonde - Ribadiso da Baixo /35km
Hamar eljött a reggel, irány a megterített asztal. Valami furcsa volt, de hamar rájöttem. Minden csésze előtt egy képeslap támaszkodott, ugyanazzal a képpel, de a hátulján viszont mindenkinek más volt... Névre szólóan szerepeltek rajta a jókívánságok a saját anyanyelvén. Ez annyira megható volt, hogy rögtön felébredtem. 😊
Napközben ismét sok volt a zarándok, akikkel településeken, mezőkön, fenyő- és eukaliptusz erdőkön haladtunk át.
Olyan fura, hogy egyre csak fogynak a kilométerek, nehéz elképzelni, hogy mindjárt itt a vége. Jó és rossz is egyszerre. Hamarosan vége szakad az egyszerű napoknak, melyek nagyon jól teltek.
Úgy érzem rámutatott pár dologra:
Ezek kavarognak bennem, miközben eltűnik a nap a horizonton, hogy máshol ragyogja be a reggelt, majd újra visszatérjen, mikor újra úton leszek.
(09.08) 26.nap Ribadiso da Baixo - Pedrouzo /20km
Éjjel persze szinkronban horkoltak, de ezen már nem kell meglepődni. Nem indultam túl korán, hiszen 20 kilométer volt tervezve a mai napra.
Egyre többen vagyunk, nagyobb csoportok akik nevetgélnek, nyilván jól érzik magukat nincs ezzel semmi gond, de ez nem olyan már mint korábban, amikor volt olyan nap is, hogy hat zarándokkal találkoztam összesen.
Még 20 kilométer maradt holnapra, az utolsó napra, egyszerűen felfoghatatlan.
Sok emlék előjött ma az Útról, miközben a kis falvakon, majd az illatozó eukaliptusz erdőkön haladtam keresztül.
Helyek, arcok, érzések, ízek, illatok és persze a fájdalom is a harmadik nap végén, mikor lépni is alig tudtam, elképzelhetetlen volt, hogy én ezt végig tudom csinálni. Aztán jött Karlene az ajándék sétabotokkal, aki csak annyit kért cserébe, hogy jussak el Santiagoba...
Most pedig, egy nap és 20 kilométer választ el a céltól, nem 800, még mindig felfoghatatlan.
(09.09) 27.nap Pedrouzo - Santiago de Compostela /20km
Megkezdődik az utolsó szakasz és vége. Olyan furcsa érzés, de nyilván várom is, hogy láthassam a katedrálist.
Még egy kis természet, eukaliptusz erdők, amit nem láttam reggel a sötétben, de az illata elárulta.
Itt már tényleg sokan vagyunk, egyre nagyobbak a csoportok.
Megkezdődött az aszfaltos rész, majd az elővárosban találom magam. Már nagyon közel vagyok, érzem.
Utcai zenészek fokozzák a hangulatot, mikor megérkezem a katedrálishoz, és megpillantom ezt a hatalmas csodát.
Megérkeztem, micsoda építmény, micsoda Út. Huszonhét napja indultam el, hogy láthassam a katedrálist. Akkor még fogalmam sem volt, hogy mi a cél, milyen hosszú az Út, olyan furcsa volt minden. Közben kaptam sok jót, de rosszat is.
Csak haladtam, élveztem mindazt ami velem történik ebben a különös világban. Próbáltam elkapni a szeretetet, kedvességet, melyeket az emberek sugároztak, valamint a táj szépségét, illatát.
Megannyi nap, mind más és más. Hegyek, síkság, települések, kánikula, szél, köd, hideg.
Muxia
(09.06) 24.nap Sarria - Ligonde /40km
Kicsit más lett az egész. Nagyobb a tömeg, mindenki tiszta, és gyorsan halad, a hátizsákok pedig összementek. Aki innen indul az lemaradt sok mindenről, de nekik nyilván erre van idejük.
Haladtam a saját tempómban, a tanyák, termőföldek, kőkerítések között. Kellemes őszi időjárás kísért, tudod olyan, amikor a napsütés már jólesik a hűvösebb levegőben, de én továbbra is kitartok a rövidnadrágomban.
Kinéztem egy különlegesnek ígérkező szállást, de ehhez 40 kilométert kellett ma teljesítenem. Végül sikerült elérnem, bár a végén már nagyon fáradt voltam, de megérte!
Adomány alapon működik, 7 főt tudnak elszállásolni. Önkéntesek dolgoznak itt, hetente váltják egymást. Vacsorát és reggelit is kapsz, amit szintén az adományoddal hálálhatsz meg.
Nagyon kedvesek voltak, igazán jó hangulatban telt a vacsora. Ezután egy kis játék következett. Körbeültük az asztalt, amin képeslapok voltak szétszórva. Mindenkinek választania kellett legalább egyet, a megadott téma szerint. Az első kérdés a következő volt: Mit érzel most az úton, vagy mit éreztél akkor, mikor elindultál az El Caminon. Mindenki keresgélt, gondolkodott, majd választott. Ezután szép sorban mindenki elmondta, miért azt a képet választotta, mit érez.
A többség angolul beszélt, melyet lefordítottak spanyolra, de volt aki olaszul vagy spanyolul mesélt, azt pedig angolra fordították. A lényeg hogy megértettük egymást a világ ezen szegletén, ahol mind mások voltunk, de kicsit hasonlóak is.
A második kérdés következett: Hogy látod Istent?
Nagyon érdekes válaszok és képek születtek, volt aki zárt ajtót választott, volt aki nyitottat. Mindenki megnyílt egy picit, nagyon jó érzés volt.
A játék után elpakoltunk, majd előkészültünk a reggelihez, hogy aki korán indul majd, minden készen álljon.
Az alvás nem volt egyszerű a több száz éves házikóban, hiszen ha valaki nagyobb levegőt vett, máris nyikorogtak a fapadlók és gerendák. Feltöltődve tértem nyugovóra.
(09.07) 25.nap Ligonde - Ribadiso da Baixo /35km
Hamar eljött a reggel, irány a megterített asztal. Valami furcsa volt, de hamar rájöttem. Minden csésze előtt egy képeslap támaszkodott, ugyanazzal a képpel, de a hátulján viszont mindenkinek más volt... Névre szólóan szerepeltek rajta a jókívánságok a saját anyanyelvén. Ez annyira megható volt, hogy rögtön felébredtem. 😊
Napközben ismét sok volt a zarándok, akikkel településeken, mezőkön, fenyő- és eukaliptusz erdőkön haladtunk át.
Olyan fura, hogy egyre csak fogynak a kilométerek, nehéz elképzelni, hogy mindjárt itt a vége. Jó és rossz is egyszerre. Hamarosan vége szakad az egyszerű napoknak, melyek nagyon jól teltek.
Úgy érzem rámutatott pár dologra:
-Szükséged van rá?
Ha nem akkor ne vedd meg, ne hozd el,
még ha ingyen is van, lehet másnak nagyobb szüksége lesz rá
-A boltban azt vedd meg ami igazán fontos, hiszen még
cipelned kell az amúgy is agyontömött hátizsákodban
-Mi kellet a napi boldogságodhoz?
Lehet, hogy csak egy kedves szó, a természet csodái,
egy illat vagy egy íz;
ugye hogy nem a 7-es BMW?
(09.08) 26.nap Ribadiso da Baixo - Pedrouzo /20km
Éjjel persze szinkronban horkoltak, de ezen már nem kell meglepődni. Nem indultam túl korán, hiszen 20 kilométer volt tervezve a mai napra.
Egyre többen vagyunk, nagyobb csoportok akik nevetgélnek, nyilván jól érzik magukat nincs ezzel semmi gond, de ez nem olyan már mint korábban, amikor volt olyan nap is, hogy hat zarándokkal találkoztam összesen.
Még 20 kilométer maradt holnapra, az utolsó napra, egyszerűen felfoghatatlan.
Sok emlék előjött ma az Útról, miközben a kis falvakon, majd az illatozó eukaliptusz erdőkön haladtam keresztül.
Helyek, arcok, érzések, ízek, illatok és persze a fájdalom is a harmadik nap végén, mikor lépni is alig tudtam, elképzelhetetlen volt, hogy én ezt végig tudom csinálni. Aztán jött Karlene az ajándék sétabotokkal, aki csak annyit kért cserébe, hogy jussak el Santiagoba...
Most pedig, egy nap és 20 kilométer választ el a céltól, nem 800, még mindig felfoghatatlan.
(09.09) 27.nap Pedrouzo - Santiago de Compostela /20km
Megkezdődik az utolsó szakasz és vége. Olyan furcsa érzés, de nyilván várom is, hogy láthassam a katedrálist.
Még egy kis természet, eukaliptusz erdők, amit nem láttam reggel a sötétben, de az illata elárulta.
Itt már tényleg sokan vagyunk, egyre nagyobbak a csoportok.
Megkezdődött az aszfaltos rész, majd az elővárosban találom magam. Már nagyon közel vagyok, érzem.
Utcai zenészek fokozzák a hangulatot, mikor megérkezem a katedrálishoz, és megpillantom ezt a hatalmas csodát.
Megérkeztem, micsoda építmény, micsoda Út. Huszonhét napja indultam el, hogy láthassam a katedrálist. Akkor még fogalmam sem volt, hogy mi a cél, milyen hosszú az Út, olyan furcsa volt minden. Közben kaptam sok jót, de rosszat is.
Csak haladtam, élveztem mindazt ami velem történik ebben a különös világban. Próbáltam elkapni a szeretetet, kedvességet, melyeket az emberek sugároztak, valamint a táj szépségét, illatát.
Megannyi nap, mind más és más. Hegyek, síkság, települések, kánikula, szél, köd, hideg.
Én csak elindultam és haladtam valahova. Huszonhét nap kellett és rengeteg élmény, hogy tudjam mi a cél. Most lett kerek az egész a katedrálisnál, amit persze meg is könnyeztem.
Micsoda munka van mögötte, és hihetetlen, hogy képes voltam rá a sok fájdalom után, amikor még a következő nap is kilátástalannak tűnt, nemhogy a hátralévő sok-sok kilométer.
Köszönöm, hogy itt lehetek. Ezek szerint nincs lehetetlen, csak tenni kell érte, igazából bármire képesek vagyunk.
Ahogy beteljesedett ez az egész, leírhatatlan érzés, kívánom hogy mindenki átélje!
Az üldögélés, csodálkozás után, irány megkeresni az irodát, ahol kiválthatom a kredenciált (az igazolást, hogy teljesítettem a távot) melyet a pecsétekkel igazolok, amiket eddig gyűjtöttem a zarándokigazolványomba.
Fél 1-kor még nem is sejtem, hogy a sorszámom délután 5 körül fog majd csak felvillanni. Nyilván láttam, hogy lassan megy a sor, így nyugodtan megyek a szállásra bejelentkezni, majd körbenézni a városban, illetve szuvenírt gyűjteni.
Már csak olyan 40 szám választott el a papíromtól, amikor megpillantottam Terézt és Robit. Először nem hittem a szememnek. Elváltunk jó pár napja, és én azt hittem, már rég előttem járnak. Kiderült, hogy sajnos Teréz lába nem javult, így lassabb tempóban haladtak. Ilyen későn azonban már nem adnak sorszámot, így mondták is nekik, hogy holnap jöjjenek vissza. Pont ekkor egy fickó megunta a várakozást, így odaadta nekik a sajátját, mellyel este fél 9 után sikerült kiváltaniuk az iratot.
Ezután egy közös vacsorával (polipos, rákos pizza) megünnepeltük a teljesítményünket (főleg az Övükét, hiszen jóval 1000 km feletti távot sétáltak).
Elbúcsúztunk, de érzem, hogy még valahol találkozni fogunk.😉
Hosszú nap volt, nyomás pihenni, majd reggel utazás tovább (nem, nem gyalog...).
Muxia
(09.10)
Reggel már a buszon, úton Muxiába. Próbálom felfogni az elmúlt hónapot, de ehhez még idő kell, úgy érzem.
A könnyebb és gyorsabb utat választottam, mert ide szintén ki lehet sétálni, mondjuk olyan 4 nap, de még egyéb terveim vannak.
Nagyon szép ez a kis település, igazán csodálatos és hangulatos a folyton hullámzó óceán ölelésében.
Világítótorony és templom a parton, a kilátás pedig egyszerűen pazar. Óriási sziklák, kövek próbálnak ellenállni a víztömeg erejének. Csak ülök, bámulom, hallgatom a nagy kékséget, érzem a sós ízt a számban, ez így most jó, ne ébresszen fel senki...
Találtam egy Magyar szállást, nagyon kedvesek voltak. Voltak honfitársak is, így sokat beszélgettünk az Útról, életről, motorokról, kamionozásról.
Éjfélkor sikerült is bedőlni az ágyba, de az alvás nem igazán ment, majd talán holnap a buszon, mivel utazok tovább.
Irány Délnek
Reggel korán buszra szállok, megyek vissza Santiagoba, hogy onnan tovább utazzak. Indulás előtt még Rózsa (a szállás tulajdonosa) segített nekem buszjegyeket venni, és eligazodni a busztársaságok között, nem kevés pénzt spórolva -meg ezzel.
Santiagoban átszállás, majd utazás Vigoba, kis várakozás után a következő busszal egy új határt, és időzónát is átlépek.
Kora délután érkezek Portóba. Mindig is vonzott a hely, nem jártam még Portugáliában, így ha a cégem nem visz el, megoldom magam. 😃
Három nap múlva innen fogok majd hazarepülni, így addig van időm felfedezni a várost. A másik opció Madrid lett volna, de Porto jobban vonzott.
Valójában már túl is vagyok egy kis sétán, a hostel ahol megszálltam, biztosít egy kis ingyenes túrát, vezetővel. De mint tudjuk, semmi sincs ingyen, így a végén átnyújthatunk kis adományt, ki mennyit gondol alapon.
Maga a hostel kicsit meglepett, nem egészen így képzeltem el.
Tartozik hozzá egy bár, és konkrétan a belső udvaron vannak a vendégek, meg a bentlakók is. Kellemes zene, padok, fények, ami jól mutat, de én most valahogy pihenni szeretnék.
Amúgy is furcsa nekem most ez a sok autó, ember és a nyüzsgés. A természet valahogy elkényeztetett, olyan jó volt.
A következő napokban lesz látnivaló bőven, ez már első nap kiderült. Így másnap reggel már úton is voltam, hogy a kis utcákon keresztül megközelítsem a Duoro folyót.
Már messziről látszik a népszerű híd, (Ponte de Dom Luís I) már most van benne valami ami megfogott, pedig még rá sem léptem. Az alsó részén autók, a felsőn a metró, a gyalogosok pedig mindkét szinten közlekednek.
Összesen 6 darab híd található a városban, melyek átívelnek a folyón. Kis sétával még megnézek kettőt, mielőtt rálépnék az előbb említett legnépszerűbbre.
Csodás a kilátás fentről, igazából nem is akarsz átsétálni rajta, csak megállni a közepén és gyönyörködni a kilátásban.
Éttermek mindenhol, így volt szerencsém megkóstolni az egyik hagyományos ételüket, a tőkehalat. Sajttal, pirított hagymával, tojással és salátával kínálják. Ez azonban csak az egyik elkészítési mód a sok közül.
A hátralévő napokban még volt időm többször is megcsodálni ezt a gyönyörű várost, mind a nagyobb tereket, mind a kis hangulatos utcákat. Ittam cukornád italt, melyet frissen préselnek. Nem volt rossz, de amit Marokkóban ittam az sokkal finomabb volt.
Pihenés a folyóparton, ahol csak bámulom a hajókat és a festményszerű hátteret.
A folyton hullámzó óceánt is meglátogattam, még mindig gyönyörű és félelmetes. Az úszáshoz nem voltam elég bátor, így csak térdig merészkedtem be a hideg vízbe.
Kipróbáltam a villamost is, amely fantasztikus hangulatban ,,repít" a városon keresztül, igazán elbűvölő.
Felkerestem a híres vasútállomás épületét, melyet gyönyörűen kidolgozott csempék tesznek varázslatossá. Közben furcsa alakok kínálnak mindenféle ,,anyagokat" , köszi kihagyom, maradok ebben a világban.
A koktélcseresznye a tejszínhabon a naplemente volt, amit a híd mellett csodálhattam meg. Narancs takaróba burkolózott az égbolt, hogy később átadja helyét a sötétségnek. Azért bevallom irigyeltem azt a pár darab sirályt, akik mindezt a toronydaruról élvezhették.
Kigyúltak a lámpák, az emberek nem fogynak, egyre többen lesznek. Néha azért lelassulnak, mikor egy-egy utcai zenész ,,megérinti a szívüket". Vannak akik nagyon egyszerű felszereléssel de csodásan játszanak. Engem is ,,megérintett" egy páros, annyira tisztán és őszintén zenéltek.
Eltelt ez a négy extra nap is, de örök emlékek maradtak utána. Beleszerettem a városba, nem is kérdés.😊
Köszönöm hogy elolvastad a kalandos utamat, remélem tetszett, és kedved kaptál Te is egy kis utazáshoz, vagy akár az El Camino-hoz is. 😉
