A különleges Marokkó III.

3. rész

A folyton hullámzó óceán

(szerda)
Most épp este van, és egy zsúfolásig tömött vonat II. osztályán utazok vissza Marrakeshbe, Casablancából, vagy ahogy a helyiek hívják; Casa, kinek hogy tetszik.

Ma reggel kisétáltam az állomásra (próbáltam nézni buszjáratot, de egyszerűen lehetetlen volt kibogozni a menetrendet), és már robogtunk is Északnak.
Rendkívül változatos tájakon ,,zötykölődtünk" (amúgy nagyon kényelmes, nem rázza ki a vesekövedet), hol a hegyek között, néhol pedig kaktuszföldek mellett.
Szeretek vonatozni (bár mostanában ritkán szoktam),  elég jó kis mozi tárul elénk az ablakon keresztül. Láthatsz kődobáló gyerekeket, akiknek a vonat a mozgó célpont, vagy éppen egy pokrócba burkolt alvó embert, kilógó csupasz talpakkal a sínpár közelében.

Mielőtt begördülünk Casa állomására, rengeteg szemét fogad minket ünnepélyesen. A későbbiekben sem kell túl sokat keresgélni őket, mindenhol ott vannak, ami lehangoló akárcsak a város azon része is melyen átsétáltam, hogy végre megpillanthassam 
az Észak-Atlanti-óceánt és a gyönyörű II. Hassan-mecsetet 
(amely 13 évig épült,  a belső térben elférne a Notre-Dame, a minaret pedig 210 méter magas). 😲 
A városról érdemes tudni, hogy 3 millió lakosa van, és spanyolul fehér házat jelent, mely utal a sok épületre, amik ebben a színben pompáznak.
A közlekedés ugyanolyan mint Marrakeshben, egyszerűen őrültek, de egy idő után már nem is foglalkozol ezzel, beleolvadsz, olyan ez mint a vezetés a Balkánon.

Az óceán rendkívül hullámzott, a háttérben hajókat is fel lehetett fedezni, miközben sós vízpára úszott a levegőben. Elképesztő hangulata van a mecsettel a háttérben, mely büszkén nyújtózkodik a parton.
A szemét persze itt is váratlan vendég, mely eléggé rontott az összképen, de ki lehet zárni. Azt tudni kell, hogy ez az egyetlen mecset Marokkóban ahova a turistákat is beengedik, kis zöld szatyorral a kézben, melyben a cipőd lapul.
Némi szerencsével sikerült bejutnom, ugyanis kicsit lekéstem a turnus kezdetét, de rendesek voltak és a többiek után eredhettem akiket annyira nem is volt könnyű megtalálni még akkor sem, mikor végre előttem volt a baromi nagy kapu amin beléphettem...
A szép piros szőnyegen lépkedve megcsodálhattuk az aprólékos díszítésnek a díszítéseit, a monumentális belső teret és az ,,alagsorban" lévő tisztálkodó helyet, melyben megadott sorrendben  megmosták végtagjaikat, fejüket, biztos ami biztos alapon háromszor megismételve.
Elképesztőek ezek az alkotások lenyűgöző részleteikkel és méretükkel. 

 Még egyszer megcsodáltam az óceánt és elbúcsúztunk (kitudja mikor találkozunk újra).
Úton vissza az állomásra sikerült elkeverednem a városi  labirintusban. Hiába kérdeztem meg 2 rendőrt is, fogalmuk sem volt a helyes útról. Az időm persze vészesen fogyott a vonat indulásáig, így kénytelen voltam fogni egy piros taxit (Marrakeshben drapp színűek). Angolul nem nagyon értett meg a srác, így az általam nyomtatott térképet nézegetve vitt a célomhoz, átszámolva pár száz forintért.

Elvileg helyi idő szerint 20:30-kor érünk vissza, úgyhogy majd irány a piac és a helyi ételek, illetve a nyüzsgés, a robogósok, az árut kínáló emberek, vagyis a szokásos marrakeshi hangulat.
Biztos furcsa lesz majd otthon, hogy senki nem szólít le, nem akar eladni semmit és a zebrán nyugodtan átkelhetek anélkül, hogy tekebábunak néznének.

(csütörtök)
Eddig még soha nem ittam frissen préselt cukornádat, de itt mindent lehet. Nagyon jó íze van, egyszerre édes és savanyú.
Egy nagy gépbe tolta be a fickó a rudakat, alul pedig folyt a finom nedű.

Minden megtalálható mindenhol, és minden szállítható mindennel, nincs lehetetlen. Ma éppen egy embernagyságú kovácsoltvas elemet vittek motoron, két ember közé szorítva.
Azon sem kell meglepődni, mikor egy kissrác görkorival a lábán, belekapaszkodik egy taxiba úgy, hogy az egyik keze a csomagtartón, a másik a kerékjárati ívben a forgó keréktől pár centire, mindez úgy 50-es tempónál...
A káosz ellenére csodálkoztam is, hogy eddig még nem láttam balesetet. Ma reggel azonban egy szűk kis utcában a száguldó mopedes elcsapott egy srácot, amitől persze egyből elesett, mire felpattan és magyaráz a gyalogosnak...közben a motor meg pöfög az oldalán...

Nagyon érdekes hogy mindenki árul mindent. Van aki kicsiben tolja és 10 db-os zsepiket ad el, mások meleg teát, melyet persze úgy tart melegen, hogy a kanna aljához hozzá van drótozva egy tartó, melyben parázs van...
Vannak akikkel lehet normálisan beszélgetni anélkül, hogy le akarnának húzni. Tegnap is dumáltam egy sráccal, aki már
messziről megismert, mert többször ettem náluk.
Egy másik meg üzletet ajánlott; ha viszek hozzá 10 embert kajálni, akkor ingyen ehetek,  ad 50 dirhamot (1500 Ft), ja és ne szóljak erről a rendőröknek. 😃
Sikerült megvennem a ,,szuvenírokat" (érdemes több helyen körülnézni, mert eléggé eltérő árak vannak). Nagyon sok kínai cucc van, de szerencsére megtalálhatóak a kézműves termékek is nagy számban.
Kinéztem egy jó kis pólót, Marocco felirattal, csak  mikor megfogtam már éreztem hogy tiszta műanyag, és adtam is vissza az árusnak. Persze tiltakozott, hogy ez igenis pamut, nézzem meg bele is van írva, hogy PUR COTTON... mondom köszi nem kérem...

Korábban már említettem a majmosokat meg a kígyósokat. Ugye ezeket nagyon el kell kerülni, mert hamar rád aggatnak valamit...
Nos én annyira óvatos voltam ma, hogy még a nadrágszíj árus srácot is  elkerültem...mert messziről úgy nézett ki kígyókat lóbál a kezében.

(péntek-utolsó nap)
Eljött ez a nap is, pakolás kijelentkezés és még kis mászkálás, mert csak délután megy a gép.
Mentem még egy kört az árusoknál, majd kimentem az egyik parkba, ami nagyon rendben volt, és annak ellenére hogy a városban van, hatalmas csend és madárcsicsergés vett körül.
A napsütésben leheveredtem egy padra, és élveztem a látnivalót, a hangokat, és frissen facsart cukornáditalomat...

Majd szép lassan kisétáltam a reptérre, hogy kezdetét vegye a beszállási procedúra, melynek során kb. 6 különböző helyen kellett bemutatni az útlevelet...nem is értem.
Felszállás után gyönyörködhettem a naplementében, mely a felhők felett elég pazar látvány...nagyon sokáig tartott és gyönyörű volt. Az úton minden rendben volt, és késő este meg is érkeztünk Budapestre.
Remélem hasznosak voltak a gondolataim,
 és kedved csináltam egy-két embernek az országhoz, a hangulathoz, a kultúrához. Köszönöm hogy elolvastátok, és ne feledjétek, csak az első lépést nehéz megtenni.

 

A különleges Marokkó II.

       

2. rész

A kifogyhatatlan város

Reggel sikerült korán felébrednem; köszönet a turbékoló galamboknak (akik úgy döntöttek, hogy az ablakom alatt beszélik meg élményeiket), illetve a szokásos száguldozós, dudálós robogósoknak. 

Egyszerűen nem értem hova rohan mindenki egész álló nap a városban, mintha kergetnék Őket. Mindig szembe jön veled valami érdekesség: hárman egy kismotoron, melyből az egyik utas egy kutya...vagy éppen valaki egy felgumipókozott, becsomagolt vágott virággal a csomagtartón húzza a gázt. Nagyon lazák itt az emberek, és nem félnek semmitől.

Elindultam reggel a városnéző körutamra. Térképen kinézed hova szeretnél menni, és közben úgy elkeveredsz ebben a labirintusszerű keskeny kis utcákban az árusok között, hogy tuti máshol érsz ki (közben persze a fél piacot el akarják Neked adni), amivel igazából nincs is semmi baj, mert szinte mindenhol látni érdekes dolgokat.

Természetesen olvastam róla, hogy nagyon divatos itt a lehúzás, persze óhatatlanul is belesétáltam (nyilván fényképezőgéppel a nyakadban potenciális célpont vagy). 😏

A térképet nézegetve az útvesztőben, megszólított egy biciklis fickó, hogy mutat egy jó helyet fotózni. Persze mit sem sejtve követtem a hangulatos kis utcákban. Nem szórtam kenyérmorzsákat, de azért figyeltem, hogy majd vissza is találjak.

Egyszer csak egy nagy telepre értünk, ahol a tevebőrök  kikészítésén dolgoztak. A telep vezetője kedélyesen bemutatta a munkafolyamatokat, mindenféle medencéket melyekben áztatják a bőröket, valamint frissen lenyúzott portékákat. Nem volt túl szép látvány a nagy mocsokban úszó telep, és virágillat sem lengett körül, de annál inkább érdekes és elragadó látvány ölelt körbe. A neten lehet találni tök jó fotókat ezekről, mikor mindenféle színes medencékben áztatják a bőröket, de mint tudjuk a valóság néha arcon csap, mint egy lengőajtó. 😄

Mikor bekísért a fickó a haverja boltjába, aki mindenféle csodás, bőrből készült termékeket árult, akkor esett le az egész...de nem volt mit tenni, folytattam a színjátékot, hisz egy főszereplő nem léphet csak úgy ki. Persze nem vettem semmit, de ennek ellenére nem küldött el a ......-ba a boltos, sőt még mosolyogva búcsúztunk egymástól. Az ,,idegenvezetőm" persze a bejáratnál várt, és benyögte hogy fizessek neki 6000 Ft-nak megfelelő Dirhamot.

Mondom kösz hogy szóltál előre de tényleg... Persze eszem ágában sem volt ennyit fizetni, így előhúztam 150 Ft-nak megfelelő aprót, mondván, hogy nincs több nálam. Erősködött, hogy fizessek, én meg ellenkeztem, védekezve azzal, hogy ,,elfelejtette" előre közölni a fizetségét. Egy darabig beszélgettünk, aztán kivette a kezemből azt a kevés aprót és kiabálta hogy GO GO...

Több sem kellett, már húztam is el onnan, még csak véletlenül sem pillantva hátra. 

Valahogy visszakeveredtem a főtérre (Jemaa el-Fnaa), amikor pillanatok alatt két majom ült a vállamon és készültek a képek az én gépemmel. Mire feleszméltem, már kérték is a jussukat. Ez az, mi jöhet még.... 😃  Persze az aprót már behúzta a tevés fickó, így a legkisebb  papírpénzemmel egyenlítettem a szolgáltatást. Csak ez egyik fickónak adtam, erre követelte a másik is...nahh persze, majd elosztjátok. Így lett majmos képem 1500 Ft-ért. 😆 

Ez egy ilyen hely, nem kell meglepődni semmin, a higiéniát annyira ne keresd és akkor nem érhet csalódás, továbbá az árusok rámenőssége is megszokás kérdése, de ha éppen előbukkan egy mobilbenzinkút a kis utcákban, vagy egy fickó hasist akar Neked eladni akkor se döbbenj meg. Ettől szép, és érdekes ez a hely, egyszerűen nehéz felfogni mi minden és miért történik, de ez Marrakesh, itt bármi is megtörténhet.

Folytattam a sétámat, amely persze megint másfelé sikerült, mint amerre terveztem. Egy csapat turistába botlottam akik igyekeztek egy kapu irányába. Gondoltam biztos tudják mit csinálnak, így hozzájuk csapódtam és addig sodródtam, amíg egyszer csak bent nézelődtünk a ,,csoportommal" egy palota udvarán (Palais Bahia), ahol az idegenvezetőnk angolul kommentálta a látottakat (belépőt innen nem tudtam hozni emlékbe...).

Gyönyörű hely volt, épületekkel, kertekkel, millió díszítéssel, melyek milliméter pontosan szimmetrikusak voltak (nahh jó, tolómérő azért nem volt nálam).

Következett az ebéd, egy nagyon egyszerű kis kifőzdében. A tradicionális agyagedényben (tajine-ben) párolódott ételre esett a választásom, melyeket parázsra helyeznek. Bárányhús, krumpli, paradicsom, paprika, hagyma olívabogyó és fűszerek izzadtak együtt.

A végeredmény nagyon finom lett, melyhez persze járt a friss menta tea.

Továbbindultam a látnivalók nyomában, és találkoztam két honfitársammal, Katjával és Lacóval. Hamar szóba elegyedtünk, és  így már együtt kerestük a Palais El Badi palotát, amit hamarosan fel is fedeztünk. Közben jó volt hallani a látásmódjukat a városról, az emberekről, kultúráról.  

A palota nagy területen fekszik,  nincs felújítva, de a nagyobb falak még állnak csupaszon (melyeken a gólyák töltik téli szabadságukat), 

a sok-sok díszítés hiányában. Hatalmas kertek (narancsfákkal), medencék, és még a börtön maradványai is láthatóak.

1578-ban épült, Ahmad al-Mansur király dicsőségére.

A továbbiakban megnéztük az 1557-ben épült,  saadi uralkodók mauzóleumát (Tombeaux Saadiens), melyben a dinasztia 60 tagját temették itt el, míg a katonák és szolgák sírjai az épület melletti kertben láthatóak. Márvány és mozaikdíszítések amerre csak néz az ember, csodálatos.

Kis pihenésképpen beültünk egy kellemes kis helyre, ahol a fogyasztás után rajzolhattunk szalvétára (filctollal nem is olyan egyszerű), ami persze kikerült a falra a többi alkotás közé.

A Museé de Marrakech múzeumban megcsodálhattuk a művészetüket (festmények, kerámiák, ókori érmék, szultánok fegyverei), és természetesen a díszítéseknek a díszítéseit.

Továbbsétáltunk a Koutoubia mecset irányába. A turisták csak kívülről csodálhatják meg az impozáns 77 méter magas minaretet, melyből naponta ötször hangzik el a müezzin imára hívó éneke.

Erre a célra amúgy sokfelé látni hangszórókat, de a legérdekesebbek a ,,kamu pálmafák" , melyek valójában  tornyok, hangszórókkal a tetejükön, de messziről nagyon hasonlítanak természetes társaikhoz.

Egy kis kávézóban még beszélgettünk, majd a főtéren elbúcsúztunk egymástól.

Nagyon örülök, hogy megismerhettem Őket, egy szuper délutánt töltöttünk együtt, jó volt hallani a véleményüket erről a különös világról. Lacó megjegyezte, hogy szerinte a városban filmforgatás zajlik, és a helyiek a statiszták... úgy érzem rátapintott a lényegre, mert valóban olyan érzése van az embernek. Mondjuk az is filmbe illő jelenet volt, mikor kerülgettük a kígyóbűvölőket meg a majmosokat a főtéren, nehogy valamelyik ránk pakoljon valami állatot. 

 Katja javasolta, hogy tegyem el a gépet, mert azzal mágnesként vonzom Őket... egy kígyóra ,,nagyon vágytam" volna de komolyan...

Tehát egy újabb eseménydús napon vagyok túl, nagyon varázslatos ez az egész, úgy ahogy van. A látvány, az emberek, a hangok, az illatok közös egyvelege leírhatatlan. Olvastam róla persze, de nem hittem, hogy ekkora dózis ér. 😍

mégnincsvége...

A különleges Marokkó

1. rész

Más világ

Minden szeptemberben kezdődött... miután felfedeztem az utazomajom.hu oldalt, nem volt megállás, minden nap csorgattam a nyálam a jobbnál jobb akciós utazásokra, álmodoztam, nézegettem, milyen sok helyre szeretnék eljutni... Egyik este úgy döntöttem nem habozok tovább és elrepülök Marokkóba, Agadir városába. Egyrészt nagyon vonzott a teljesen más kultúra, földrajzi fekvése és a képek melyek ott születtek. Néztem szállást, repjegyet, de valahogy a foglalásig mégsem jutottam el, és jegeltem az ötletemet. Pár nap múlva felbukkant egy újabb utazás Marrakesh célponttal. Abban a pillanatban éreztem hogy azonnal foglalnom kell a január 15-én induló járatra... Ezek után már csak várni kellett röpke 4 hónapot az indulásig. Addig igyekeztem sok mindennek utánaolvasni, képeket nézegetni. Államformájuk;  alkotmányos monarchia, melyben VI. Mohammed király dönt mindenről, a miniszterelnök pedig alatta helyezkedik el azon a bizonyos létrán. A mediterrán éghajlatú országban arab a hivatalos nyelv, de sokan beszélnek franciául, és egy részük angolul. 

A lakosság nagy része (99%) muzulmán hitű,

 kis része (1%) keresztény, és  még kevesebb (0,5%) zsidó vallásúak. 

A népesség 75%-át berberek, és 15%-át arabok alkotják. Mezőgazdaság, állattenyésztés, illetve a turizmus a fő megélhetési forrásuk.

A naptáruk is egyedi, mivel  a Hold járásán alapul, illetve eltérő a kezdete a mi Gergely-naptárunkhoz képest, így egészen pontosan: 1439 Rabi-ath-Thani 28 lesz az érkezésem dátuma. 😉 

Eljött a nagy nap (2018. január 15. hétfő), eljutottam a reptérre, majd következett a szokásos szlalomozás a szalagok között (ilyenkor szerintem hasonlíthatunk kicsit a bárányokra...), majd a kötelező átvizsgálás, átvilágítás és persze utána a várakozás, amikor legszívesebben szaladnál a géphez és már a felhők felett lennél, hogy minél előbb lásd azt az országot amiről fogalmad nincs mit fog nyújtani (de miért is utazunk?... örök kérdés, de igazából vagy egy újabb hely felfedezése a cél, amely még nem adott semmit, de bizakodunk, vagy visszatérés egy korábban meghódított helyre mely feltöltött minket, de korántsem kimerített forrás...mindkettő csodálatos).

Végül elfoglaltuk a helyünket, meghallgattuk mit kell csinálni a gépen vészhelyzetben, a pánikon kívül. Elrajtoltunk, felemelkedtünk a magasba, a gyomrunk még kicsit maradni akart, de észbe kapott, és kezdetét vette a 4 órás repülés.

Eleinte felhős volt, így nem lehetett látni az alattunk elterülő világot, de így legalább olyan érzés fogott el, mintha Amundsen oldalán törnék előre a Déli-Sarkra. Gyönyörű formákat teremtett a természet, tényleg egy jégmezőn érezhetted magad, hegyekkel tarkítva.

Később kitisztult, így előbb az Olasz és Francia partvidéket csodálhattuk, majd a Spanyol hegyeket 1100 méter magasból,  és 170 km/h-ás hátszél kíséretében sodródtunk Afrika partjai felé.

Lenyűgöző volt látni a ,,vonalzóval" kimért mezőgazdasági területeket, és a hegyeket ebben a barnás-vöröses színben.

Utunk a leszállópályán ért véget, a napsütéses, szeles 

12 Celsius fokban. 

Bejelentkezés az országba,  útlevél és egy kitöltött nyomtatvány segítségével (melyen franciául, angolul és arab nyelven szerepelnek a kérdések).

Nos sikerült majdnem teljesen kitöltenem, csak ugye a másik kézipoggyászomban volt a szállás címe, melyet csak akkor tudok átvenni ha itt átengednek mindenféle pecsétekkel színesítve az útlevelem. Persze hiába mondtam hogy mi a szitu, nem érdekelte, vagy nem tudott angolul, és neki kell a cím, így mehettem vissza a sorba. Pont jött két magyar csaj, így gyorsan elkértem a címüket, melyet felhasználhattam, hogy bejussak az országba.

Vissza egy másik ügyintézőhöz, aki kifogásolta, hogy a hotel nevét nem írtam rá. Mondom király, és valami betűk azért rémlettek, de a sorrendjük nem biztos hogy stimmelt amiket ráírtam, de végre hivatalosan is beléphettem az országba és szabad volt az út a másik csomagomhoz. 😅

Kilépve pálmafák, és taxit kiabáló emberek jöttek szembe. Köszi nem, megoldom gyalog az 5km-t és közben fotózgatok.

Az első meglepetés egy körforgalomnál ért, ahol is a behajtó autósoknak volt elsőbbsége, a bentiekkel  szemben (olvastam erről, de valahogy nem tudtam elképzelni...gondolom Te sem).

Következő arcon csapás a rengeteg ész, és sisak nélkül száguldozó robogós, mopedes. Van itt 2 és 4 ütemű, platós kivitel, hátul 3 kerék annak érdekében nehogy eldőlj, vagy frankón tudjál döntögetni egy kanyarban...és eszeveszett tempóban közlekednek persze mindenféle index, és szabályok nélkül, behajtott tükrökkel!

Szállítanak gyerekeket, kutyákat, dobozokat,  és nagymamát is.

Látványos mikor a piros lámpánál összegyűlnek 20-an, és próbálják egymást legyorsulni a zöld jelzésre. A bátrabbak, és kevés lóerővel rendelkezők még a zöld jelzés előtt 3 másodperccel rajtolnak el, a biztos előny reményében.

A profik persze telefonálnak is motorozás közben. Van aki kihangosítva, egy kézzel tartva ordibál bele, de láttam egy srácot aki a felhajtott kapucnijába rejtette, így két kézzel koncentrálhatott a vezetésre és dudálásra. Igen, itt kb. minden 20. másodpercben dudál valaki...legtöbbször a szabálytalankodó...

A zebrán átkelés külön sportág. ,,Megértem" hogy a legtöbb helyre nem jutott jelzőkészülék a gyalogosoknak, de még az autósoknak szóló lámpát sem látod minden estben egy kereszteződésnél, így találomra kell átsétálnod az autók között, akik cseppet sem előzékenyek. Csak nyomják, és Neked kell megtalálni az ideális időt az átkelésre (kicsit olyan ez mint a békás játék a Commodore 64-en).

Én is próbáltam gyors lenni egy többsávos körforgó kivezetésénél lévő zebrán. Mivel elvétve indexelnek, így nem tudhatod ki hajt ki éppen és keresztezi az utadat, pontosabban én az övét.

Leléptem, és persze hogy arra jött a kisteher aki 

nagy-nehezen fékezett. Aki mögötte jött úgy döntött  kikerüli, elvégre mi az hogy megáll a másik a zebránál,  de szerencsémre időben észrevett és meg tudott állni, azonban a következő sávban érkező kamion elől már futnom kellett... Üdvözöllek Marrakech 😂

Szép lassan beértem az óvárosba (Medina), melyet egy fal ölel körbe. Illetve előtte meg bekukkoltam egy temetőbe, ahol azonnal kiabáltak a helyiek hogy: nó fotó. Félreérthették, mert a gép a nyakamban lógott, de hozzá sem értem
 (mondjuk átvillant először hogy érdekes fotótéma  lenne).

Séta tovább, immár a falakon belül. Nehéz visszaadni ami fogadott:

sok ember, szemét mindenhol, kirakodóvásár, mindenféle ételeket sütnek nem túl higiénikus környezetben, imádkozó emberek a szőnyegen egy fal előtt, karórákat es Iphone-t áruló srácok amik nembiztos hogy eredetiek...
 Kompletten első futóműtől megszabadított eléggé új Renault Clio az útszélén, és mindezekért még csak 100 métert tettem meg az óvárosban.

Lenyűgöző és döbbenetes, meg kicsit ijesztő is (azért itt már kezdett nyugovóra térni a Nap), nahh meg furcsa így egyszerre, de már most nagyon örülök hogy itt lehetek.

A szállást is megtaláltam, kis egyszerű 3 csillagos Hotel (csak az itteni csillagok nem kompatibilisek a nálunk megszokottakkal 😃).
Nincs túlbonyolítva az én szobám sem, de ez itt ilyen, hozzátartozik a varázshoz. Este azért hűvös van ilyenkor, éppen ezért van fűtési lehetőség is a szobában a légkondival, de nem hinném hogy sűrűn van tisztítva, úgyhogy inkább a pokrócokra szavaztam, melyek a szekrényben lapultak.
Mai kihagyhatatlan program még a helyi piac (Jemaa el-Fnaa), allítólag itt mindent  lehet enni, úgyhogy a kis pihi után irány a kavalkád (beleugrom a hömpölygő folyóba).



Na itt aztán tényleg minden van. Rengeteg kis kifőzde a sátrak alatt, ahonnan mindenki invitál hogy náluk egyél mert ott a legjobb ... eléggé rámenősek de azért kezelhetőek, barátságosak. Nagyon sokféle étel van terítéken:  főtt bárányfej és agyvelő, csigák, zöldségek...mindenféle magvak, szárított gyümölcsök, melyeket kísérhetünk frissen facsart gyümölcslével.
Van egy hangulata mikor ott állsz a téren, a sátrakból gőzfelhők szállnak fel, valahonnan tömjén illatát hozza a szél, előtted a helyi zenészek dobolnak, hegedülnek, táncolnak és énekelnek miközben a háttérben kivilágítva vigyázzban áll a Kotubia mecset tornya. Mindemellett a robogósok mindenütt és mindenhol feltűnnek, és bátran húzzák a gázt az emberek között a sétálóutcákban és a téren egyaránt, nagy részük világítás nélkül (jobb esetben az első lámpa működik, de nem törvényszerű). Amúgy ettem egy nagyon finom paradicsomlevest, csicseriborsóval, lencsével és fűszerekkel megbolondítva (Harira), mely átszámolva 150 Ft-ba került. 😃
Vettem hozzá egy kis édességet (Halwa Chebakia), ami élkepesztően finom volt. A teljesség kedvéért még letoltam egy frissen facsart gyümölcsmixet is, bár még szemeztem egy tejárus portékájával,de annyira azért nem mertem magam túlvállalni.😆
Elképesztő ez a tumultus, pörgés, kiabáló árusok, akik random leterítenek egy fóliát az utcán, és rádobálják a mindenféle ,,márkás" cipőket, ruhákat.
A szegényebbek meg árulják a 10 db-os papírzsepiket az utcán sétálva...de akinek még erre sem futja, az ott ül a pokrócon a két pici gyerekével és kéreget.😩

Lassan éjfél és megpróbálok aludni, ami nem lesz egyszerű mert a piac egy köpésre van, ahol még nagyban zajlik az élet, illetve percenként elhalad egy robogós az ablakom alatt...jobb esetben dudálás nélkül... 😄

folytköv....