A piramisok bűvöletében

Sziasztok Kedves Olvasók!

Szeretném megosztani veletek az élményeimet, gondolataimat, érzéseimet, a Kairóban tett látogatásunk során. Dőljetek hátra, érezzétek Ti is a meleg levegőben szálló homok illatát és a tevekaravánok látványát.

 Utazásaink során sok mindent látunk és tapasztalunk. Az idegen országban nem csípnek a szúnyogok, édesebb a fagylalt, másképpen fogy a Hold, és valahogy jobban elfogadjuk a szegénységet és nyomort. Nem akarjuk megváltoztatni Őket -persze nem is vagyunk erre képesek-, hisz mi csak vendégek vagyunk. Így fogadjuk el a kultúrájukat, ettől lesz izgalmas, vagy akár kissé sokkoló az élmény, de így emlékezetes is. Mindeközben magunk is változunk, kicsit átformálódunk, még ha nem is vesszük észre, akkor is.

Idehaza persze máshogy viszonyulunk ehhez, más szemszögből látjuk a saját országunkat, itt már nem vendégek vagyunk,  kevésbé tudjuk elfogadni a rossz dolgokat, szeretnénk változtatni rajta, talán mert a saját szívügyünknek tekintjük. 

Utazzunk el hetekre, vagy csak pár napra, sokkal tovább tart a kalandozás mint gondolnánk. Mikor még csak megfogalmazódik bennünk a gondolat, aztán kiválasztjuk az úti célt, olvasunk róla, képeket keresünk, ekkor valójában már rég elkezdődött és még csak el sem indultunk semmilyen irányba. Ahogy közeledik az indulás napja, egyre csak fokozódik az izgalom. Pakolás, térkép nézegetése, újrapakolás, tervezés, jegyek vásárlása. Alig várjuk hogy elérkezzen a nagy nap, és végre indulhassunk. Elutazunk, csodálkozunk, tapasztalunk, emlékeket, ízeket, látnivalókat és persze szuveníreket gyűjtünk, barátokat szerzünk. Haza érkezvén pedig megosztjuk ezeket másokkal, és persze saját magunkkal. Újra és újra átéljük a csodákat. És amikor azt hisszük most már tényleg itt a vége, az agyunk doppingol még álmunkban. Meddig is tart egy utazás akkor? Pont ez benne a szép, lehet soha nem is ér véget, mert nem is kell hogy véget érjen. Induljunk el ezek után és éljük át a csodákat.

Budapest  ✈  Kairó  (`23.11.03.)

Amikor kinéztük az úti célt Anettal (húgommal), és megvettük a jegyeket Kairóba, akkor még nem zajlottak ezek a szörnyű dolgok a szomszédos országban, így tanakodtunk az indulással kapcsolatban, de végül bevállaltuk ezt a hátizsákos túrát.

Próbáltunk felkészülni az idegen kultúrára (ha egyáltalán lehetséges), azért ez mégsem egy Szlovén kiruccanás lesz a hegyekbe, ez mégis csak Egyiptom, Észak-Afrikában.

Az élménybeszámolókat olvasgatva, rengeteg látnivalóval és élménnyel kecsegtetett az utazás.

Szakadó esőben érkeztünk a Liszt Ferenc repülőtérre, ezen a novemberi napon. Szépen lassan a kötelező procedúrákon átesve (csomagok ellenőrzése, beszállókártyák stb.), felszállás a délutáni gépre. Azért amikor előtted kiszednek valakit a sorból, mert nagyobb a csomagja mint a megengedett, és nem tudja belegyömöszölni a ketrecbe, akkor egy pillanatra megsajnálod. Másrészt sietsz a teletömött hátizsákoddal -így nyersz egy kis időt ameddig vele foglalkoznak-, hogy minél előbb leolvassák a beszállókártyádat, és nehogy Te legyél a következő áldozat. Mert akkor aztán pakolhatsz ki a táskádból, és húzhatod magadra a ruháidat, készíthetsz akár turbánt is a pólóidból. A leolvasás után, egyenes út vezet a gépbe, ahol már nem számít mekkora a csomagod. Elhelyezkedés a Wizzair gépén, ami járt némi izgalommal, mert nem vettünk ülőhelyeket, így véletlenszerűen kisorsolt valamit a rendszer. Természetesen így húgom a 8-as sorban a gép elején, én pedig a 37-es sorban a gép végében kaptunk helyet. Ez így annyira nem tetszett nekünk, de kivártunk és szerencsére szabadon maradt mellette egy hely, így együtt utazhattunk, és mivel neki ez volt élete első repülése, ez nem volt hátrány, és az sem, hogy az ablak mellett csodálhatta a nem mindennapi kilátást.

 Mikor felszálltunk, esős időben búcsúztunk Magyarországtól, majd kicsit több mint 3 óra repülés után, az esti meleg levegő, az új illatok és a különös kultúra csapott arcon bennünket, egy másik kontinensen. 

A felhők felett

A Sphinx Nemzetközi Reptéren némi kérdezősködés után végül kiderült, hogy az online vízum amit megvettem, még nem érvényes. Azért voltak akik próbáltak segíteni, mások vállvonogatással oldották meg, végül újra meg kellett vennünk a helyszínen (25 amerikai dollár).

A reptérről kilépve, gondoltuk használjuk az UBER alkalmazást, és gyorsan odaérünk majd a szállásra, mert ekkor már 22:00 volt a helyi idő (+1 óra az eltérés hozzánk képest).

Maga az alkalmazást jól kitalálták: beírod honnan-hova szeretnél fuvart, kiírja az árat, amit az út hosszából, időből és forgalomból számít ki. Majd a kérésedet kiküldik a legközelebbi sofőrnek, ha nem vállalja akkor a következőnek, és így tovább. Megkapod az értesítést, hogy ki fogadta el (név, autó típus, szín, várható érkezés stb.), és látod a térképen azt is, hogy hol tart éppen. Sajnos nem volt szerencsénk és nem volt szabad autó erre az útvonalra.

Na most mi legyen?

 Ekkor ott üldögéltünk fáradtan a reptér előtt, mikor odalépett egy fickó, és teljesen normálisan érdeklődött. Mondta, hogy 900 egyiptomi fontért (kb.:9000 Ft) elvisz minket. Persze sokalltuk, és nem fogadtuk el. Tesóm ötletére felkeltünk és elindultunk az autók felé, amikor is szembejött egy srác, és 600 fontért kínálta a fuvart. Végül lealkudtuk 500-ra. Ekkor az emberünk odavezetett ahhoz az alakhoz, akivel először beszéltünk. Persze itt már mindannyian nevettünk, és újra elbúcsúztunk. De a közvetítőnk nem adta fel, és csak talált valakit aki rábólintott az 500-ra. Beültünk hátra, ahol az öveket nem is lehetett becsatolni -mivel nem is volt-. Beütöttem a srác telefonjába a címet, aki ezután az ülésére, a két combja közé tette, így követve az útvonalat. Elindultunk alkalmi sofőrünkkel az éjszakában -akiről azt sem tudtuk, hogy kicsoda- miközben arab zene szólt a rádióból. Így haladtunk az autópályán, a káoszos közlekedésben, néha a sávunkban, néha a felezővonalon, mint mindenki más is, felettünk pedig a holdsarló ragyogott, de érdekes módon vízszintesen feküdt, fentről lefelé fogyott.

 Indexet nem igazán használnak, csak mennek és kész, de valahogy figyelnek egymásra. Egyszer csak lassítunk, megállunk a pálya szélén, mert a csávó elnézte a lehajtót. Ahogy végigfutott a fejemben a gondolat, hogy ugye nem... már nézett is hátra, jobb kezével átkarolta az ,,anyósülést", és már tolattunk is vissza, miközben emberek álltak az autópálya szélén, centikre mellettünk, a másik oldalon meg persze haladt a forgalom. Én szerintem jobban izzadtam mint a srác, aki teljesen természetesen csinálta a manővert. Ok rendben, sikerült, nem jött nekünk senki, nem ütöttünk el senkit, fordulunk is lefelé a helyes irányba a lehajtón, amikor megjelenik velünk szembe egy motoros, persze szabálytalanul, forgalommal szemben, bár úgy látszik, itt a szabályok mit sem számítanak. Persze a bukósisak nem kötelező, így mondanom sem kell, hogy nem is használják. Így telt az utunk, majd megérkeztünk a szállásra, ahol az utcán egy szamár fogadott bennünket -ugyan nem értettük mit mond, de barátságosnak tűnt-. 

Bejelentkeztünk, majd közölték, hogy ma estére egy 3 személyes szobát tudnak adni -de csak mi ketten leszünk- és holnap átpakolhatunk a sajátunkba. Jó legyen, csak add már a kulcsot mert hullák vagyunk, és köszi de most nem akarunk pénzt váltani, sem mindenféle túrákra befizetni, igen szólni fogunk ha akarunk, de most már hagyd abba kérlek. Persze még sokáig nem aludtunk, átestünk a holtponton. A tetőteraszon megcsodálhattuk a kivilágított piramisokat, melyek elképesztőek.

Az alvó piramisok

 Kisétáltunk még a kisboltba némi ételért és sok vízért, mivel itt a csapvizet kerülni kell, még a fogmosáshoz sem jó a mi gyenge európai gyomrunknak. Árak persze nem voltak kiírva, a pénztáros egy számológépen összesített, majd mutatta hogy mennyit kell fizetni (blokkot ne is várjál). Nem volt drága még úgy sem, hogy elvileg más áron számolják a turistáknak.

Maga a szoba egyszerű, sok minden csak úgy összetákolva, ,,jó lesz az úgy is" jelszóval (persze ezen csak mosolygunk). Végül nyugovóra tértünk itt az ismeretlenben, a fárasztó nap után. Persze éjjel fura hangok jöttek az épület aljából, de kiderült, hogy ott van az istálló, ott pihennek szegény tevék, a fárasztó nap után.

Érdekes koncepció
(a tükröt kinyitva, kilátsz a házból)

A fugázással nem szórakoztak sokat

Reggeli a tetőteraszon, a piramisokkal a háttérben. Tükörtojás, bab, falafel, zöldségek, sajtok, lekvár, méz, tea. A zöldségeket mellőztük, a többit talán bírja a gyomrunk. Ezután gyors szobacsere, itt már legalább normális kilátásunk van, nem a teraszt kell bámulni, hanem a piramisokat, meg persze az utcát is ami ,,kissé" szemetes, de valamit valamiért. Konkrétan a mellettünk lévő udvarra (itt régen istállók voltak) dobálják be a szemetet, csak úgy repkednek a zsákok.

Tápláló és ízletes

Utcakép

Alkalmi szemétlerakó

Pakolás után elindultunk a gízai piramismező bejáratához, ami kb. 5 perc lenne gyalog, normális esetben. Előre felkészítettük magunkat, hogy megyünk célirányosan, nem foglalkozunk senkivel az utcán, nem hagyjuk hogy lehúzzanak pénzzel (akkor még nem tudatosult bennünk, hogy ez mondjuk olyan lehet, mint amikor a kezdő búvár beugrik a cápák közé). Ahogy kiléptünk az utcára, már jött is az első fickó, hogy tevegeljünk, és csak mondja és nem érti a nemet. Csak mentünk tovább, és amikor már elhalkult a beszéde, akkor jöttek a gyerekek. Nem is tudom pontosan, hogy eladni akartak valamit, vagy csak pénzt kérni, mert amire felfogtam volna, jött az újabb sokk. Több száz ember várakozik az utcán óriási hangzavarban, mintha valami tüntetés lenne. Nem igazán értettük mi történik, csak megálltunk mint egy szobor, és csodálkoztunk. Ebben a pillanatban egy ember odalépett hozzánk, valami igazolványt mutogatott, és mondta hogy kövessük. Na mondom várjunk. Erre elkezdett egyre hangosabban beszélni, hogy kövessük, mert bevisz minket a piramisokhoz. Eléggé ijesztő volt a szituáció,  végül követtük, nem mintha lett volna más választásunk, de még mindig le voltunk fagyva. Kiderült, hogy ez a rengeteg ember itt mind arra vár, hogy bejussanak, de a mi közvetítőnk tud valakit aki némi plusz pénzért (kb. 400 Ft/fő átszámolva) bevisz minket soron kívül. Oda is vezetett az illetékeshez, aki úgy nézett ki mint Diego Maradona. Ott állt lazán a pénztár mellett, a másik oldalon meg a végeláthatatlan sor. Mondja, hogy ennyivel kerül többe a jegy, és bankkártyával lehet fizetni.

 -Nem adom neki oda az biztos. 

-Rendben, akkor kifizeti az Ő kártyájával, és készpénzzel fizetek. 

-Na ez mindjárt jobban hangzik.

 Így is történt, megkaptuk a jegyeket. Közben egy Cseh párral beszéltem, Ők is ezt az utat választották, csak más közvetítőt találtak -pontosabban a közvetítő találta meg Őket-. Egy harmadik fickó pedig oda állt elénk, és mondta hogy kövessük. Utat nyitott a tömegben, biztonságiak mellett haladtunk el, mi pedig csak mentünk utána, azok az emberek között akik előttünk érkeztek. Nem voltam benne biztos hogy ezt megússzuk épp bőrrel, de nem történt semmi rossz. Odaértünk az ellenőrző kapukhoz, amik ilyen fémdetektorok. Itt is hatalmas tömeg, hangzavar, egymást lökdösték az emberek, de mi itt is előnyt élveztünk. Áthaladtunk az egyik kapun, de mindegy is volt, mert az összes sípolt folyamatosan, miközben a táskánk átment valami átvilágításon, de a nő szinte már aludt mellette, senki nem foglalkozott semmivel. A jegyeket elkérték, és így már bent is voltunk a tömeg előtt. Baromi gyorsan történt minden, és talán még fel sem fogtuk, hogy hogyan sodródtunk ide. Az ipse viszont nem tágított, gondolta Ő lesz az idegenvezetőnk, és csak mondta és mondta, közben meg jött valaki szemből, és mondta, hogy ne kövessük ezt a tagot...eléggé szürreális volt a helyzet, végül sikerült megválnunk tőle, de azért némi borravalót (kb. 100 Ft-ot) még kicsikart tőlünk. 

Így már nyugodtan sétálhattunk fel a piramisokhoz. 

Itt találhatóak; Hufu, Hafré és Menkauré fáraók piramisai (görögösített nevén: Kheopsz, Khephrén és Mükerinosz), melyeket i.e. 2600 és 2500 között építettek.

 A Kheopsz piramis eredeti magassága 146 m, a jelenlegi pedig 137 m. Anyaga: gránit és mészkő. A kőtömbök súlya 1,5 és 20 tonna között változik, kb. 2 500 000 darab van belőlük, és így a teljes súlya kb. 5 millió tonna. Alapjainak élhossza kb. 230 m, és az oldalak az égtájakhoz igazodnak. Felfoghatatlan ez az egész, hagyok kis időt elképzelni...de nem lehet. 

 A teljes piramismezőn megtalálhatjuk még a halotti templomokat, kisebb piramisokat, völgytemplomokat és természetesen a Nagy Szfinxet.

Sétálás közben persze mindenki tevegelést ajánlott, meg hogy lefotóz minket. Ezután jöttek a gyerekek, főként lányok, de fiúk is felbukkantak. Először csak néztek minket, húgomat megérintették, a nevét kérdezték, majd végül fotózkodni akartak velünk, a saját telefonjukkal. Érdekes volt, valamiért különlegesek nekik a más országból érkezők. Miután megengedted, nagyon boldogok voltak. Azonban vigyázni kell, mert ha egynek szabad, akkor utána elindul a lavina, és mindenki odajön hozzád. Kell húzni egy határt, még ha nehéz is. Sétáltunk, fotóztunk, élveztük a 30 celsius fokot az otthoni eső után, majd elindultunk vissza a szállásra.

 Már majdnem kiértünk a kapun, amikor odajött egy taxis, és fuvart ajánlott. Végül megegyeztünk vele, hogy 9 euróért elvisz minket a városba, az Egyiptomi Régiségek Múzeumba. Úgyis ez volt még a tervünk a mai napra.

Sávok? Ugyan már, menj ahogy jólesik

 Itt kb. több mint 150 ezer műtárgy van kiállítva, az őskortól a görög-római korszakig. Bemutatja a fáraók örökségeit, az ékszerektől kezdve, a szarkofágokon, papirusztekercseken, a múmiákon keresztül a hatalmas gránitszobrokig. 

Elképesztő ez a rengeteg csoda, melyet évezredekkel ezelőtt alkottak, amit mi a mai napig bámulunk, és nem igazán értjük hogyan készíthették. Eszközök, alapanyagok, ahogy a fával, kővel, ásványokkal, fémekkel bántak, egyszerűen zseniális.

Az, hogy a mi generációnk mit hagy majd maga után, abba most inkább ne menjünk bele...

Mikor megérkeztünk, a taxisunkkal megegyeztünk, hogy megvár minket, és újabb 9 euróért vissza visz minket a szállásra. A poén az egészben, hogy amikor ezt megbeszéltük, nem engedte kifizetni a fuvardíjat, azt mondta, majd hazafelé fizetem mindkettőt (nem értem, hogy volt ekkora bizalma felénk, de jólesett).

Mielőtt bementünk volna a múzeumba, nagyon éhesek voltunk. Persze előre megbeszéltük, hogy vigyázunk, mit, és hol eszünk, iszunk, de mégis csak egy egyszerű kis utcai kajaárusnál kötöttünk ki, akik nagyon kedvesek voltak, és nagyon finomat készítettek. Még székek sem voltak, így leültünk a padkára. Igazából  ez itt teljesen normális, szabadon, ahogy jólesik, senki nem fog kinézni semmiért.

A múzeumban persze rengetegen voltak, de ez nem meglepő (és itt is csak bankkártyával lehetett fizetni a belépőt). Az épület mellett őrködő készenléti rendőrök golyóálló mellényben, és felfegyverkezve, kissé nyomasztó látványt nyújtottak (nyilván a mi biztonságunk miatt is vannak itt). 

Miután jól kinézelődtük magunkat, és amúgy is már záróra volt, a sofőrünk a megbeszélt időben fel is vett minket, és újra megcsodálhattuk a várost, és a totál káosznak tűnő közlekedést, amiben valójában van rend és ésszerűség -pontosabban átlátnak a káoszon- még ha ez hihetetlen is, mondjuk elsőre nekem is az volt -na jó, még másodszorra is-. Folyamatos dudálás mindenhonnan, mert itt azt jelenti: vigyázz jövök! És tényleg jön, nem számít semmi! Ha kell az utolsó pillanatban majd úgyis megáll valaki. Mindenki úgy megy, mintha az életéért küzdene. Rengeteg autó világítás nélkül este a városban, sőt volt amelyiknek még lámpája sem volt, sem elől sem hátul! Van akinek piros vagy kék színű izzója van elől. Nem olyan amelyik kékesen világít, hanem teljesen színes, semmit sem látsz vele, de jól mutatsz a sötétben. Gondold el, ha szemben jön veled egy piros lámpás, hirtelen azt sem tudod, hogy ez most jön vagy megy. Én nem tudom hogy megy itt a műszaki vizsga, de nem lepődnék meg ha nem is lenne. Itthon sem makulátlan a géppark, de mi ezeknek a nagy részét már a bontóba vinnénk, Ők meg vígan közlekednek és dudálnak. De az alufelni hatalmas szimbólum, legyen akármilyen ütött-kopott az autód, de ,,csilli-villi" alufelni az kell rá. Ne csodálkozz, ha a sávod jobb szélén lent a porban szemben közlekedik veled egy tuk-tuk, kisbusz, vagy teherautó. Néhány autón kettő rendszám van egymáson, általában egy német van alul (de láttam hollandot és dánt is), az okát azonban nem tudtam megfejteni.Miután visszaértünk a szállásra, megalkudtunk a sofőrünkkel,hogy holnap egész nap minket fuvaroz 30 euróért.

Jelmagyarázat

A jó öreg T2-es, rengeteg van belőlük

Lámpa nincs, de alufelni az kell 

Dupla rendszám

Még elsétáltunk a kisboltba (ahol nincsenek árak és a számológép a pénztárgép), de előtte még betévedtünk egy kis szuvenírboltba, ahol a tulajdonos készségesen mesélt az életéről,  családi fotókat mutogatott. Hihetetlen hangulata van az ilyen véletlenszerű -pedig semmi nincs véletlen- találkozásoknak, ezért is csodás dolog az utazás.

A kisboltban persze megint segítőkészek voltak. Csak kiválasztottuk mit szeretnénk, már vitték is a pulthoz, dobták a szatyorba és pötyögtették a számológépet (mintha matek órán lettek volna), a megjelent számsort kifizettük, természetesen blokkot nem is vártunk már.

Majd a nap végén fáradtan, élményekkel gazdagodva estünk be az ágyba.

Még a számokat is máshogy írják

Újabb nap köszöntött ránk, gyors reggeli után már igyekeztünk is, mert itt várt ránk a taxisunk, a megbeszélt időpontban. Ugyanazt ettük mint tegnap, és azon sem lepődnék meg ha minden nap ez lenne, de én örülök neki, nagyon ízlik.

A motorháztető megint nyitva volt, a háromszög meg a hátsó ablakban, úgy várt minket (tegnap ugyanez volt a múzeumnál is), gondolom ez ilyen elterelés a parkolás miatt, mert itt a tevések és tuk-tuk sofőrök uralják az utcát, és oda is szólogatnak. Aztán eszembe jutott, mintha tegnap többször is bütykölt volna a motortérben indulások előtt. Bár húgom meg úgy látta, hogy a pénzét is onnan vette ki, érdekes világ ez. Bíztunk benne, hogy kibírja a napot, de itt aztán bármi megtörténhet. 

Útközben természetesen a szokásos őrület fogadott bennünket az utakon, ami itt mindennapos. Végül elértük Dahsurt, és behajtottunk a piramismezőre. Először a Vörös piramist látogattuk meg kívülről, majd belülről. A piramis oldalán a lépcsőn felfelé menet lövéseket hallottunk, meg harci indulót, ami elég ijesztő volt, de kiderült mellettünk van egy katonai bázis, és csak gyakorlatoztak.

Vörös piramis

Nagyon meredek és szűk lépcsőn lehetett bejutni. Nagyon izgalmas és persze fárasztó volt bujkálni, mert hol a táskád, hol a fejed ért hozzá a kövekhez, ha nem hajoltál le rendesen, miközben furcsa pózban tolattál lefelé. Nagyon meleg fogadott odabent, és elég kevés levegő. Picit lehetett bent sétálni, ott már magasabb termek voltak, de nem volt túl sok látnivaló, így elindultunk vissza. Ebben az irányban sem volt könnyű, de kiértünk.

 Visszasétáltunk a sofőrünkhöz, aki a parkolóban várt minket. Azon már meg sem lepődtünk, hogy a motorháztető nyitva volt, de az, hogy a kormány alatt félig bent fekszik a fickó és szerel valamit, az már elég izgalmasnak ígérkezett. Kicsit vártunk, végzett, elpakolt, okés akkor mehetünk át a Tört falú piramishoz. Indít, teker, még mindig teker az önindító és nehezen de elkapja végül. Majd pár másodperc múlva leáll a motor... Na itt már elkezdtem nézni a körülöttünk lévő autókat, hogy vajon kivel tudunk visszajutni a szállásra. Akár egy teve is jó lett volna, de itt nem láttam sehol. Megint teker-teker-teker, elindul, nagy gáz, és átmentünk a másik piramishoz. Kicsit megnyugodtam, de azért még óvatosan körbenéztem azért a parkolóban, mielőtt elindultunk felfedezni a látnivalót. Bizony, ezt még nem sikerült megépíteni rendesen, nem lett egyenes a fala, de pont ettől érdekes.

Tört falú piramis

Itt is felmentünk a lépcsőn, hogy bemásszunk a nem túl tágas folyosón a piramis ,,hasába". Elég fura érzés, hogy egy ilyen szűk helyen tudsz bemenni egy ilyen óriási építménybe.

Ez sokkal jobban tetszett nekünk, sokkal hosszabb rész volt feltárva. Érdekes módon huzatos is volt, de így komfortosabbnak éreztük. A legvégén még az alvó denevéreket is megcsodálhattuk, mielőtt visszakúsztunk volna a felszínre.

Izgalmas

Kint a sivatagban még készítettünk pár fotót, és gyönyörködtünk a nem mindennapi látványban. Olyan elragadó ez az egész, még ezekkel a fakó színekkel is (lehet ez adja meg a varázsát).

Mikor visszaértünk persze megint bütykölt valamit a fickó, de feleslegesen izzadtam le indítózáskor, mert simán ment minden.

Majdnem

A csodajárgány

Taxis barátunkkal

Tuk-tuk

Átmentünk Memphisbe, ahol megcsodálhattuk II. Ramses óriási kőszobrát. Sajnos a lábai letörtek, de még így is hatalmas. Találkoztunk egy idősebb bácsival, akivel beszélgettünk egy jót, és még kis ajándékot is kaptunk.

Miután itt körbenéztünk, megkerestük a fuvarosunkat, aki kint teázott egy üzlet előtt, több férfi társaságában. Persze odahívtak minket is, hogy üljünk le, majd menjünk be körülnézni. Hamar kiderült, ez egy papirusz üzlet, ahol mindenféle festményeket vásárolhatsz (na, helyben vagyunk).

A tulaj elkezdte megmutatni a papiruszkészítés folyamatát. A papiruszsás rostos száráról leszedik a kérget, majd nagyon vékony csíkokra vágják, kipréselik... Itt már persze nagyon gyanús volt a dolog, így meg is kérdeztem az oktatónkat, hogy ez most ingyenes vagy sem. Fura mosoly a száján, majd mondja, hogy ingyenes, de ha akarunk akkor vásárolhatunk a képekből (ez pontosan azt jelenti: nagyon remélem, hogy vesztek valamit). 

Préselés után vízbe teszik, hogy kivonják belőle a cukrot. Minél tovább van a vízben, annál barnább lesz. Ez lehet egy, vagy akár két hét is. Majd kötésben egymásra rakják ezeket a szálakat, kiszárítják, majd ezután festenek rá.

 Persze körbenéztünk, még teát is kaptunk, kezdett egyre kínosabb lenni a szituáció, mert ugye nem vásároltunk semmit. Megköszöntük az előadást és mondtuk, hogy mi akkor mennénk. De ad nekünk kedvezményt, vegyünk valamit. Ez ment oda-vissza párszor, mikor lassan kijöttünk, elköszöntünk, és haladtunk tovább a sofőrünkkel, Saqqara irányába. 

Persze aztán összeraktuk a képet, az emberünk biztos ismerte őket, gondolta beszervez minket a haverjához némi jutalékért, ez itt bevett szokás. Ha már teával kínálnak, az már intő jel sajnos.

Dzsószer lépcsős piramisát, és a mellette lévő sírhelyeket csodálhattuk meg a következő állomáson. Itt tapasztaltuk meg, hogy milyen finom és puha a homok, amely teljesen gömbölyű szemcsékből áll, nem úgy mint nálunk, és a homokszínt is máshogy értelmezik. 

Megpillantottuk a tevéseket is, melynek nagyon megörültünk, mert szerettük volna kipróbálni a tevegelést, de Gízában a nagy tömegben nem volt kedvünk hozzá. Persze sajnáljuk szegény állatokat, de ha már itt vagyunk a sivatagban, szeretnénk ezt az élményt megtapasztalni. Nagyon érdekes, ahogy hangokat kiadva lefektetik az állatot, majd felülsz a nyeregbe, aztán először a hátsó lábait nyújtja ki, ilyenkor lehet kapaszkodni erősen, hogy ne csússzál előre, végül az első lábait. Megalkudtunk, majd elindultunk, a gazdák vezették a tevéket kötélen. Elmentünk egy darabig, majd visszafordultunk. Nekem oda adta a pasas a kötelet, adott valami hangjelzést a tevének, rácsapott, szerencsétlen persze megindult. Meglepődtem, nem tudtam mi lesz ebből, hisz még lovagolni sem tudok, nem hogy tevegelni, de végül is szépen visszatalált a kiinduló pontra. Tesóm tevéjével ezt nem lehetett, annyira lusta volt, szinte majdnem elaludt mint a gazdája.

Ezután kívülről megcsodálhattuk Dzsószer Fáraó lépcsős piramisát (mely elsőként készült), pontosabban lépcsős masztabáját, melyet az égbevezető lépcsőnek is hívtak.

Az ősi egyiptomi kultúrában fontos jelentősége volt a túlvilágnak és a halálnak. Életük jelentős részét a halálra való felkészülés tette ki. Az ókori királyi sírok, mind a Nílus nyugati partján helyezkedtek el, mert ott ment le a Nap, ez az oldal volt az elmúlás és halál helyszíne. Ezek az ,,egyszerűbb" sírokba temetkeztek az első néhány dinasztia fáraói is.

Az ókori Egyiptomból származó sírok (masztabák), vályogtéglából vagy kőből épültek. Ezek téglalap alapú felépítménnyel, ferde falakkal, lapos tetővel rendelkeztek. A valódi sírok azonban ezek alatt helyezkedtek el a felszín alatt, melyekhez egy vagy több akna ereszkedett le. A tárolókamrák élelmiszerrel és felszereléssel voltak feltöltve, a falakat gyakran jelenetekkel díszítették, melyek az elhunythoz kapcsolódtak. Ezen kívül az oldalfalon volt még egy álajtó, melyen keresztül a szelleme távozhatott, és bejuthatott a sírkamrába. 

Azonban Dzsószer Fáraó úgy gondolta, hogy neki ennél sokkal jelentősebb sírhelyre van szüksége, ezért megbízta Imhotepet, hogy építsen számára egy különlegeset. Rengeteg tervezés és munka után megszületett ez az ikonikus építmény. Magassága eléri a 62,5 métert, mely hat ,,masztaba-rétegből" áll, melyek fokozatosan egyre kisebbek a csúcs felé. Ezzel szimbolizálta Dzsószer isteni rangra való felemelkedését. Tartósságát annak is köszönheti, hogy az addig használt téglák helyett részben köveket is alkalmazott, melyeknek a méretét is növelte. Dzsószer Fáraó nem is sejtette, hogy Imhotep segítségével, egy új fejezetet indítottak a fáraók temetkezési szokásaiban.

Elképesztő volt látni ezt a csodát is, és tényleg hihetetlen, hogy a mai napig itt áll. Elidőztünk még egy kicsit, feltöltődtünk, és persze a fejünket is fogtuk, amikor a gépfegyverrel sétáló őr (vagy katona), pénzért fotózta a turistákat.

Dzsószer Fáraó piramisa

Elképesztő méretek

A megunhatatlan pálmafák

A parkolóba visszaérve szerencsére nem szerelt a sofőrünk, hanem a kocsiban aludt, ez megnyugtató volt. Elindultunk vissza a szállásra, fáradtan, élményekkel tele. Az úton persze még láthattuk a nyomort, a szemetet. Elképesztő és sajnálatos, hogy miben élnek itt az emberek. Ennyi is elég az élethez? Aki nem tudja milyen lehet a fejlettebb élet, hanem ebbe született bele, úgymond ez a normális számára. Elég nyomasztó érzés, de így fogadjuk el Őket.

Semmi különös, csak egy délutáni csendélet az utakon

A szállásra visszaérve kifizettük a manusnak a fuvardíjat, majd váltottunk nála egy kis valutát (mi éppen eurót, de amerikai dollárt is elfogadnak), meglepően jó (banki) áron. Ez azért van állítólag, mert korlátozva vannak a helyiek, hogy  mennyi valutát kaphatnak a banktól, így inkább megveszik a turistáktól, meg ha kicsit többe is kerül nekik. Ismét kiültünk a tetőteraszra, újra és újra megcsodálhattuk a megunhatatlan 

 gízai piramisokat és a szomszéd tetőn lakó tyúkokat.

Csodálatosak

A kilátásra nem lehet panaszuk

A színfalak mögött

Az újabb reggelt is a teraszon köszöntöttük, a megszokott reggelinkkel, majd útra keltünk a városba, de már nem a megszokott sofőrünkkel, hanem kipróbáltuk az Uber alkalmazást. Először kicsit döcögősen indult, nehezen értettem meg a lényegét, de aztán bevált. 

Nagyon rákaptunk, gyors egyszerű és olcsó. Persze azért van benne némi izgalom, vajon milyen autó érkezik (mert ugye itt rengeteg a roncs), de választhatsz picit több pénzért komfort kategóriát is (mi is kipróbáltuk), na azok azért már rendben vannak (Kia Sportage, Fiat Tipo, Toyota Corolla). Azok közül amikkel utaztunk, csak egynek volt manuális váltója, az összes többi automata. Mondjuk ember legyen a talpán, aki ebben a forgalomban egész nap nyomkodja kuplungot. Első úti célunk az Al-Azhar Park volt. Pálmafákkal, zöld fűvel, virágokkal, szökőkutakkal, végre kicsit színesebben láttuk a világot. Gyönyörű kilátás nyílt a hatalmas városra (kb. 10 millió lakosa van), jó volt itt megpihenni, kiléphettünk egy kicsit a forgatagból.

 Ezután szintén Uberrel elmentünk a híres Khan el-Khalili hatalmas bazársorhoz. Eredetileg egy út menti fogadóként indult 1382-ben, az áthaladó kereskedők és karavánok számára, ma pedig a Világörökség része, és a világ egyik legnagyobb bazára-piaca. 

Így utasként nagyon jó felfedezni a várost, sok mindent látsz. Voltak olyan utcák, ahol ki sem szálltam volna, nyomasztó volt az igénytelenség. Az, hogy az utcán halmokban áll a szemét az már megszokott, de hogy még az erkélyen is annyi, hogy használni sem lehet, borzasztó. És akkor ez a rengeteg ember, jönnek-mennek, bebámulnak a kocsiba, vagy éppen odakiabálnak. Egyszer sem ért hozzánk senki sem, de ahogy néznek sokszor, meg beszélnek hozzád, elég ijesztő tud lenni. Az Ő nézetükben, turista=pénz. A bazárban körbenéztünk, itt aztán tényleg minden van, a teáktól, fűszerektől kezdve, az illóolajokon, ,,márkás" ruhákon, ékszereken, szőnyegeken keresztül, és még sorolhatnám napestig. Azért csak beleszaladtunk egy furcsa szituációba itt is. Nézegettük a hűtőmágneseket az egyik árusnál. Mondtuk, hogy még sétálunk, és majd később benézünk. Persze egyből kiszúrtak minket visszafelé. Ment a nagy sztorizgatás; családról, gyerekekről. Képeket néztünk, és még teáért is elküldött valakit. Közben kiválasztottuk a mágneseket, melyet szépen be is csomagoltak. A meglepetés ekkor jött, mikor a számológépén mutatta, mennyit kellene fizetnünk. Mondanom sem kell, kb. tízszeres árat mondott. Azt hittem viccel, de kiderült, hogy nem. Elkezdtünk alkudozni, és egyre kellemetlenebb lett a szituáció. Nagy nehezen lealkudtunk egy csomót, de itteni árakhoz képest még mindig nem volt alacsony, mondjuk úgy, hogy nyugati áron hoztuk el. Ekkor érkezett meg a srác a teánkkal, akinek intett, hogy vigye is el. Nem voltam túl nyugodt, amíg ki nem értünk az ajtón.

Khan el-Khalili

 Ebédeltünk, majd foglaltunk ismét fuvart az applikációban, és meg sem álltunk a Kairó-toronyig. Sofőrünknek azért  araszolás közben sikerült meglöknie egy nőt, aki csak intett és ment is tovább. Elképesztő volt a látvány, ahogy megpillantottuk ezt a monumentális, 187 méter magas építményt, mely a város fölé magasodik. 

A belepőjegy: 250 font/fő (vagyis kb.2500Ft). Kis várakozás után már mehettünk is fel a lifttel, ami nem visz fel teljesen, pár emeletet gyalog kell megtenni. Ebben az az izgalmas, hogy szűk folyosókon sétálhatsz fel, miközben az étterem konyháját is érinted, mielőtt elszédítene a kilátás a városra és a Nílusra. Anett ötlete volt, hogy naplemente előtt menjünk fel, így láthatjuk világosban, naplementében és esti fényekben ezt az elképesztő panorámát. A napnyugta rendkívül érdekes volt, mivel a város egy homok, vagy szmog (vagy mindkettő) ,,felhőben" fekszik, így ne a klasszikus folyamatot képzeld el, hogy a korong vörös ,,ruhában" eltűnik a horizonton. Itt már előtte, a porfelhőben lassan elhalványodik, és lassan láthatatlanná válik. Csodás, nem mindennapi pillanat volt. 

Kissé posztapokaliptikus a látvány

Fényben úszva

Majd az újabb csodákkal gazdagodva, visszatértünk a szállásunkra, de természetesen útba ejtettük a kisboltunkat is, ahol már törzsvendégek vagyunk.

Majd a jól megérdemelt pihenés helyett, hallgathattuk, ahogy az alattunk lévő szobából hogyan lapátolják ki a törmeléket. Ugyanis valami felújítást végeznek, és mikor máskor hordják el a sittet, mint éjjel. Betolattak a szűk kis utcába az ablak alá, persze alig fért be a platós autó, el is érte a házfalat, de ez itt senkit sem izgat, és az sem, hogy éjfél már elmúlt. Hiába szóltunk nekik, konkrétan le...ták. Welcome in Egypt!

A szokásos esti program része: jegyzetelem az
élményeket, hogy megoszthassam Veletek is

Reggel újból a teraszon köszöntöttük a piramisokat, és az autentikus reggeli után ismét foglaltunk egy autót, és bementünk a Nílus partjára. Beültünk egy teára, és itt volt előttünk a világ leghosszabb folyója (bár erről megoszlanak a vélemények, mert nem pontosak a mérések, 6695 és 6853 km közé teszik, így versenyben van az Amazonassal). Innen egy nagyobb sétával megkerestük a kikötőt, ahol némi alkudozás után felszálltunk a kis vitorlás hajóra (Felucca). Ez a gályák korszakából származó földközi-tengeri vitorlás. Gyorsabbak voltak a gályáknál, de csak feleakkorák, és harcra alkalmatlanok.

 Persze séta közben még betévedtünk egy szuvenír boltba, ahol kaptunk teát, kedvesek voltak, de persze amikor nem vásároltunk semmit, elég furán néztek, de addigra a teát már megittuk.

Csendélet

Qasr El Nil Híd
(háttérben a Kairó-torony)

Az öreg bácsika kormányzott, húzta a vitorlát, fotózott minket, és persze kevesellte a borravalót. Nagyon jó volt megint kicsit kikapcsolni a nyüzsgésből. Persze az állandó dudálással nem tudsz mit kezdeni, az belemászik az agyadba, de még az álmaidba is.

Kapitányunk a hajó végében

 A hajókázás után lesétáltunk egy parkba, mondjuk nem túl biztató környéken. Érdekes, hogy ezek mind fizetősek, de átszámolva csak pár száz forintokról beszélünk. Talán így tudják kiszűrni, hogy ne menjen be akárki. Persze blokkot nem nagyon kapsz. Itt ettünk is valami marhahúsos zöldséges kaját, amit a srác előttünk készített, nagyon finom volt, és olcsó. Amúgy a hasunk még jól bírja, pedig egyre bátrabbak vagyunk.

Az elpusztíthatatlan ,,kettesgolf"

Készül a kaja
(nem, az nem spakli, vagyis remélem)

Mert a természet, sosem hagyja magát

 Természetesen Uberrel utaztunk vissza a szállásra, majd séta a kisboltunkba, ahol találkoztunk a tuk-tukos sráccal, akivel előtte este beszélgettünk, és megismert minket. Én már nagyon szerettem volna egy ilyennel utazni, húgom persze kevésbé, de hát bevállalta, mégsem maradhat itt egyedül a bolt előtt. Megegyeztünk vele, persze nem ment könnyen, mert valami fickó odajött okoskodni, és Ő mondta az árakat, mert le akarta szedni a hasznát, de végül nem sikerült neki. Megbeszéltük, hogy elvisz minket a piacra datolyáért, és vissza. Persze egy cseppet sem volt biztonságos az ajtó nélküli kis lélekvesztővel utazni ebben az őrült forgalomban, de annál izgalmasabb és szabadabb, nagyon éltük a pillanatot. Szlalomozás az autók között, driftelés a vizes aszfalton, és akkor még jobbról megelőzzük a villogó rendőrautót, leírhatatlan élmény volt. Ha itt laknék, tuti lenne egy ilyenem. Épségben visszaértünk a boltunkhoz, megköszöntük a felejthetetlen utat, és még egy közös fotó is készült.

Robogunk az éjszakában

Köszönjük az élményt

 A boltban addig hülyéskedtünk a srácokkal, hogy ez az utolsó esténk meg minden, hogy kaptunk ajándékba cukorkákat. Persze apróság, de jólesett a hozzáállásuk.

Vödrökben volt náluk olívabogyó, valami zöldség-mix, meg apró citromok, és mindegyik lében úszott. Amikor mentünk hozzájuk, mindig mondták, hogy kóstoljam meg, olyankor hozták a kanalat, belemerítették, de valahogy nem tűnt túl gusztusosnak, így nem fogadtam el. Tesóm rá sem bírt ezekre nézni.

Miért ne?

 Mondom utolsó este, lesz ami lesz, én veszek abból a citromból. Az egyik srác kimerte, elcsomagolta, de ráadásnak adott az olívából így a kezembe. Nagyon finom volt egyébként. Viszont volt benne mag, amivel nem tudtam mit kezdeni, kuka nem volt, így kipöcköltem a boltból az utcára, a háttal álló rendőr mögött. Na ekkor már kitört a nevetés mindenkiből. Ebben a jó hangulatban búcsúztunk el egymástól. Ezek azok a pillanatok amik csak úgy jönnek, adja magát, emlékezetesek,  semmibe nem kerülnek, és itt nevetgélünk együtt, egy teljesen más kultúrában a helyiekkel, akikkel igazán nincs is közös nyelvünk. A citrom egyébként eléggé intenzív ízvilágú volt. Képzeld el, hogy elrakod savanyúságnak... na igen, én sem éreztem még ilyen ízt eddig.

Fáradtan, de vidáman tértünk nyugovóra, vagyis csak tértünk volna, ha nem éjjel fél 12-kor tolat be a téglákkal megrakott teherautó az ablakunk alá... Persze eltartott egy darabig, amire kézzel lepakolták az összeset, és kicsit zörögtek nekünk.

Welcome in Egypt!

Elérkezett az utolsó nap, mely nagyon furcsa érzés mindig. Persze jó lesz hazatérni, de valahogy mégis megszerettük ezt a várost, még ha teljesen más is mint amit megszoktunk, és sok nyomasztó dolog van benne. Anett is megkedvelte, pedig neki elég nagy lépés volt ez az egész, nagyon ügyes volt. Persze a Balkánon már járt, így volt némi fogalma az ,,időutazásról", de itt azért nagyobbat léptünk most. 

Tehát Kairó: nem imádom, de nem is utálom. Magával ragad az egyszerűségével, beszippant az elképesztő dolgaival, hogy mindig látsz valami elképzelhetetlent, ami itt valójában természetes. Lehet fel sem fogod abban a pillanatban, csak később, hogy te jó ég mit is láttam; út szélén parkoló autók egymás mögött, persze összeér a lökhárítójuk. Majd meglátod, hogy egy fickó tereli a parkolni akaró autósokat, úgy, hogy a szélső sávból parkolót csinál, a már álló autók mellé közvetlenül. 

-De hogy fognak azok bentről kiállni? 

-Hova szűkíti a sávot, amikor már így is nehéz közlekedni?

Kérdések amik felvillannak, de nem is érdemes feltenni, mert lehet nincs is válasz, és talán már nem is akarod megérteni. Fogadd el Őket így, és csak mosolyogj. 

Normál parkolás
(sztem üresben hagyják, hogy tudják mozgatni)

Padkára vigyázz

Menet közben a motoros mellettünk halad, és a lehúzott ablakon bekiabálva kér a taxisunktól útbaigazítást.

Ott vannak még a görkoris srácok, akik belekapaszkodnak az autókba és húzatják magukat. 

Akkor az autópályán menet közben a dobozos teherautó ajtaja résnyire nyitva van, mert a csávó a raktérből nézelődik kifelé.

Vagy a másik, hogy sok motoron az index búrán rajta van még a védőfólia, amitől nem is látszik ha villog, de igazából mindegy is, mert úgysem használják.

Persze az már csak hab a tortán, hogy a motorokra akár az egész család ráfér, minimum két gyerekkel. Ha pedig árut kell cipelni, arra is tökéletes, mert a tankon ülve is tudnak vezetni. 

Tükör? Minek az

Mindig szembe jön veled valami új inger, ettől izgalmas és persze fárasztó is. Ezért is kell találni közben egy kis nyugis helyet ahol pihenhetsz kicsit, és erre tökéletesek a parkok.

Így utolsó nap a szállást elhagyva, hátizsákkal felpakolva, több helyet is meglátogattunk, és próbáltunk pihenni picit az esti gép indulásáig.

Este elbúcsúztunk az emberektől, a várostól, Afrikától, és megköszöntük a sok-sok élményt. Utoljára még láthattuk fentről, esti pompájában a kivilágított Kairót, mely lenyűgöző még innen szemlélve is.

Goodbye Egypt!

Csodaszép

Kairó  ✈  Budapest   (`23.11.08.)

Sikeres landolás után itthon persze a fagyos időjárás fogadott, már ekkor éreztük, hogy hiányozni fog Kairó.

Pár nap volt, de mégis annyira más, hogy most itthon furcsa minden. Szabályosan közlekednek, ritkán dudálnak, olyan ingerszegény a környezet. Már magamban azt kívánom, szabálytalankodjon valaki, történjen már valami.

És a boltokban is furcsa érzés fog el.

-Biztos, hogy össze kell vásárolnom mindent?

-Dehogy, csak azt vedd meg amire szükséged van (utoljára az El Caminon csapott meg ez az érzés).

Ezen gondolatokkal válogatok a boltban, és még a kedvem is elmegy a vásárlástól. Hiszen olyan embereket láttam, akik nyomorban élnek, semmi luxus, sajnos még az alap dolgokhoz is alig jutnak hozzá. De élnek napról-napra, és nem azon bosszankodnak, hogy nem kaptak az akciós termékből, hanem örülnek pár falatnak is.

Hálásak vagyunk, hogy részesei lehettünk ennek a kalandnak (Anett és Lackó).

Köszönöm, hogy végigolvastátok, remélem át tudtam adni picit a hangulatból. Bátran ajánlom Egyiptomot, akár így saját szervezésben is, kalandra fel, éljen a kultúrsokk!