Köszöntelek hűséges olvasóm!
Kísérjetek el minket a következő utazásunkra, ahol a Kaukázusban kalandozunk. Ne lepődjetek meg, kicsit visszamegyünk az időben. Szippantsuk be a friss levegőt, a tehenek jellegzetes szagát, ez hozzá tartozik, így kerek ez a gyönyörű ország.
/2025. Július/
Tervezés, repülőjegyek, szállás... De miért is választottuk Grúziát? Anettal (húgommal) tervezgettük a nyaralásunkat, több ország is szóba került, de valamiért ez maradt a ,,kalapban". Túl sokat nem hallani erről a csodáról, érthetetlen módon. Gyönyörű a természet, nem túl nagy az ország, vendégszeretőek az emberek, nagyjából ezek jöttek először szembe. Miért is ne? Izgalmas országnak tűnik, ott a helyünk.
Pénznemük a Grúz lari (GEL), ami kb.: 120-130 ft-nak felel meg. De hívhatjuk simán csak buznyáknak. (Béla barátom után szabadon)
Mivel a reptér messze van Pécstől, így már időben elindultunk. És akkor itt tessék megtapsolni tesómat, mert nagyon ügyesen felvezetett a vecsési parkolóba. Persze a sok traktor, kombájn nem volt a barátja, de egész jól viselte.
Próbáltam elképzelni milyen is lesz ez az egész, de jó érzések voltak bennem, mikor még csak elméletben kalandoztam, valahol már akkor azt éreztem, hogy jól választottunk. Ezekkel a gondolatokkal pihentem az éjszakai ,,fapados" repülőjáraton, mely 3 óra alatt repített minket Kutaisi repterére.
Gamarjoba (Hello)
,, A legenda úgy tartja, hogy az Isten hat nap alatt teremtette meg a világot, és a hetedik napon pihenni készült. Ekkor kopogtattak az ajtaján. A Grúzok jöttek követségbe: - Felosztottad a földet, mindenkinek juttattál, csak rólunk feledkeztél meg - mondták.
Az Úr zavartan vakarta meg tarkóját: - Ejnye fiam, igazatok van. De mit tehetek, nincs már csak egyetlen darabka földem, amit magamnak tettem félre öreg napjaimra. De ha már hibáztam, jóvá kell tennem, nektek adom, legyen az a tietek.''
(részlet: Bakcsi György; Szovjetunio c. könyvéből)
Mivel éjjel 11 kor szálltunk fel, így grúz idő szerint, hajnali 4 kor szálltunk le (+2 óra az időeltolódás). A busz 5 kor indult és kb. 40 perc alatt ért be a központba. Mivel a város még aludt, így sétálgathattunk az ébredező utcákon, ahol mindent székre pakolva, földre, vagy csomagtartóból árulnak. Kólás palackban tej, vodka, konyak. Óriási sajtok, zöldségek,gyümölcsök. Varázslatos volt, ahogy szép lassan megtelt minden élettel, és kutyákkal. Mert abból rengeteg van. Mellénk szegődött egy csodaszép, akita jellegű házőrző. Elkísért minket, követett, vigyázott ránk. Konkrétan összeverekedett másik kutyákkal akik a közelünkbe jöttek, a bolt ajtajában megvárt minket amíg vásároltunk. Hihetetlen volt. Zsákokban árulják a tésztát, zabpelyhet, mindenféle magokat. A boltos kimer neked annyit, amennyit szeretnél, majd a mérlegen leméri. De ugyanígy voltak az édességek, kekszek is. Próbáltunk ételt adni hű társunknak, de nem fogadta el. Úgyhogy meg is volt az első barátunk Grúziában, tényleg igaz a vendégszeretetről szóló legenda.
Nagyon fáradtak voltunk, hisz nem aludtunk éjjel, így bepróbálkoztunk a szállásunkon, hátha bemehetünk előbb, mint délután 2 óra. És láss csodát, a néni nagyon kedvesen fogadott minket, és átadta a kulcsot. Azon meg sem kell lepődni, hogy egy éjszakára, két főre kb. 7000 ft-ot fizettünk átszámolva. Felemelő érzés volt zuhanyozni és ágyba dőlni így délelőtt 10 körül. Azonban dél környékén már ébren is voltunk, köszönhetően az utcán dolgozó munkásoknak. Réselés, flexelés, meg kitudja mi mindennel zajongtak, persze Ők csak dolgoztak. Rendben, akkor irány felfedezni a várost. Itt az időérzékünk már kb. egy aranyhal szintjén volt. Most ez még ugyanaz a nap? Mikor repültünk? Tegnap van még, vagy ma? Na és itt csak 2 óra a differencia, mit szóljon aki Amerikába megy.
Kinéztünk egy szimpatikus pékséget, ahol nagyon kedvesen fogadtak minket. Helyben sütnek az asszonyok, láthatod ahogy szívélyesen megvendégelnek, hogyan nyújtják a tésztát, készítik a finom ételeket.
Egyik nemzeti ételük a hachapuri. Tésztába csomagolják a tölteléket, ami lehet: sajt, hús, bab, krumpli. Az ország különböző tájain eltérő formájuk lehet. Kerek, háromszög, négyzet, de van a klasszikus csónak alakú, melyre ráütnek egy tojást (kachapuri hachapuri), mely a napot szimbolizálja.
Nagyon kedvesek voltak velünk, nagyon jó érzésekkel távoztunk, és tudtuk, hogy ide vissza kell térnünk!
Megkerestük a felvonót, mely a (Rioni) folyó felett visz fel minket a város fölé, ahol egy régi, mini vidámpark található:
dodzsem, céllövölde (szokásos gagyi plüssökkel), körhinta, óriáskerék (olyan mint az elhagyatott Pripyat-ban). Persze fillérekért használhatsz mindent.
Az óriáskerék egyébként hatalmas élmény volt. Beülsz a fém székbe, amik körben helyezkednek el. Középen konkrétan egy Uaz kormány díszeleg, amivel fénykorában még tudtad forgatni a nyitott kabinodat. És persze a rozsda a festék mindenütt. Hatalmas feelingje van.Ügyesen kitaláltuk húgommal, hogy üljünk külön, két egymás mellettibe, és akkor tudunk jó fotókat készíteni a másikról. Tök jól mutattak egymás mellett a kabinok, mindjárt indulunk is. Aztán lassan leesett, hogy nem ez volt a legjobb ötlet életünkben. Ugyanis ahogy körbe forog, nem igazán látjuk egymást, főleg úgy, hogy mindegyiknek volt egy bádog teteje. De egymás hangját legalább jól hallottuk, meg gyönyörű volt a kilátás. Eléggé mozgott is a szerkezet, de bíztunk benne, hogy nem most fog legurulni a dombról, mint valami ördögszekér.
Visszasétáltunk, nézelődtünk, fotózgattunk, és beköszöntött az este. Kivilágítva is gyönyörű volt a város, a folyton zúgó folyóval. Csodás élményekkel mentünk pihenni, ezen a napon már másodszor.
Másnap reggel hallom, hogy baromira fúj a szél. Aztán mire összeszedtük magunkat és kiléptünk az utcára, kiderült, hogy ez nem a szél, csupán a folyót hallottam bent a házban is, jó reggelt.
Elhagytuk a szállásunkat, leadtuk a kulcsot, elsétáltunk felvenni a bérelt autónkat. Még itthonról lefoglaltunk egy Toyota Corollát, jó lesz az nekünk, meg ez volt a legolcsóbb amúgy is. Odaértünk a címre, Toyotát nem láttunk, de egy srác integet, hogy Ő lesz az akit keresünk. Egyeztettük az adatokat, lefotózta a jogsimat, adja a kulcsot, hogy akkor mehetünk is. Ok, de mivel? Rámutat egy négykerék-hajtású, automata Subaru Crosstrekre ami ott parkolt a járdán. De jól néz ki, de hát ennek több a bérleti díja, fut át az agyamon. Nem kell ráfizetni, vihetjük és kész. Pár fotót, videót csináltunk azért az autóról, nehogy bármi gond legyen a karcolásokból, mikor visszahozzuk. Szuper, akkor megyünk is. Elindultunk a pékségünk felé. Igen, vezettem már automatát, nagyon meg lehet szokni, tudom bal láb félre... azért csak sikerült elsőre egy jó fejbólintósat fékeznem bal lábbal...tesóm nem kicsit röhögött ki.
Amúgy sok régi orosz autó rohangál az utakon, ami nagyon jó látvány. Egyébként nagyon sok jobbkormányos autót használnak, ezek főleg Japán gyártmányúak. De sok amerikai piacra szánt autó is van, a miénk is az volt, (mérföld/órában mérte a sebességet, és mérföld/gallonban a fogyasztást). Itt jegyezném meg, hogy rengeteg törött amerikai rendszámos autót hoznak be az országba, amiket kijavítanak.
Nagyon finomat ettünk ismét a pékségünkben, és még sajtkóstolót is kaptunk. Persze kicsit besegítettem én is (amiért nagyon hálásak voltak), na nem sütni, pár rekeszt kellett félre pakolni.
Megkezdtük az országjáró túránkat, elhagytuk a várost, és az első megállónk egy elhagyatott szanatóriumnál volt. Imádom az ilyen helyeket, Anett kevésbé, de bejött velem. Furcsa hangok, omladozó falak, régi szagok, olyan misztikus az egész. Csak ne ijesszen meg senki, az tuti szívroham. Persze kutyával itt is találkoztunk, szerintem simán belerakhatnák a zászlójukba is címerállatnak. Egyébként a Grúz zászló, öt vörös keresztet ábrázol. A közepén egy Szent György-kereszt látható (az ország védőszentjére utalva). A négy kis kereszt, az evangélistákat szimbolizálja: Máté, Márk, Lukács, János. A fehér szín a tisztaságot, bölcsességet, ártatlanságot jelzi, míg a piros szín a bátorságot, igazságosságot és a szeretetet.
Utunk a hegyekben folytatódott, ahol már nem csak kutyák, hanem lovak, csirkék, tehenek és disznók is mászkáltak az úton. A tehén nyugisan lassan mozog, ki tudod kerülni, ha csak nem állják el az utat teljesen, mert akkor dudálhatsz, de nem érdekli őket. A disznók és tyúkok nagyon gyorsak, vigyázni kell velük. Útközben vízeséseket néztünk, csodáltuk a gyönyörű tájakat, na meg a rengeteg fekvőrendőrt. Elképesztő hogy mennyi van. Van ahol már ki van taposva, vagy felszedtek pár kockát hogy ne kelljen lassítanod. A villanyoszlopok nem tudják mi az a függőleges, össze-vissza állnak, mintha mindegyik le akarna pihenni. A gáz- és sok helyen a vízvezeték is nem a földben megy, hanem a felszínen, mondjuk így könnyebb is javítani. Láttunk is csőtörést, amire azt hittem először, hogy szökőkút.
Kicsit tesóm is vezetett, kipróbálta milyen az automata, és persze bemerészkedett terepre is, ahogy lementünk egy tóhoz, amikor pont ,,leszakadt'' az ég. Izgalmas volt, főleg úgy, hogy elöl téli gumi, hátul kopott nyári, de ügyesen megoldotta.
A tehenekkel is meggyűlt a baja, volt egy rész ahol teljes egészében elzárták az utat. Egy helyi terepjárós valahogy még átküzdötte magát, de utána megállt mindenki. Az egyik fickó idegesen kiugrott, és kővel dobálta szerencsétlen állatot.
Újabb vízesés, függőhíd, völgyek, víztározók, csodás látnivalók kísértek tovább utunkon. Már sötétben értük el a szállásunkat, Katshki településen. A háziasszony egy Uaz-os pólóban nyitott kaput, üdvözölt minket, és mondta hogy oroszul tudunk beszélgetni. Erre én megdicsértem a pólóját angolul, ennyiben ki is merült az orosz társalgásunk. Szuper kis hely volt, de ez már ,,drágább'' kategória, kb.: 8000 Ft.
Reggel hatalmas esőre ébredtünk, de szép lassan elállt, amire elindultunk. Pár perc után el is értük a látnivalónkat. Egy szikla tetején volt egy kis kolostor. Azért ez nem egy Görög meteora, de érdekes volt. Sajnos felmászni nem lehetett, csak a szerzeteseknek szabad. Mivel mi nem vagyunk azok, így lent maradtunk, bár a frizurám lassan olyan mint nekik, de ez nem volt elég meggyőző.
Pár kilóméter (esetünkben mérföld) autózás után, Chiatura hatalmas bányászvárosába értünk. Egy völgyben helyezkedik el,ahol sötét színű a folyó, és a talaj, de a látvány gyönyörű. Sok felvonó van, ezzel közlekednek az emberek a magasabb helyekre. Mi is kipróbáltunk egyet, ami egy ma is működő bányához visz fel. Meglepő módon ingyenes volt. Fent elképesztő kilátás nyílik a városra. Sajnos van egy kerítés, ami jelzi, hogy a bánya területére ne lépj be. De itt is volt kiskapu, mint ahogy az életben is sokszor. Nem bírtam kihagyni, ugyanis megpillantottam egy elhagyatott exkavátort, és jött az érzés, hogy ebbe be kell másznom. Volt egy porta is, ahol a tévét nézte az őr, úgyhogy próbáltam szép csendben belopózni. El is értem a géphez, felmászni nem volt könnyű, de csak sikerült. Olajszag, szerszámok, ruhák amiket otthagytak, és ott volt a baromi nagy motor, és a kezelőfülkébe is sikerült bejutnom. Akkor most irány ki a gépből. Persze hogy pont akkor mászkált ott egy fickó, meg még jött egy autó is. Valahol egy kutya is ugatott a biztonság kedvéért. Visszabújtam, vártam a megfelelő pillanatra, hogy kitörjek mint Zrínyi a várból.
Aztán leereszkedtünk és feltankoltunk ennivalóval.
Az eső ismét elért minket, de mi csak haladtunk tovább. Még szokni kell, hogy itt a villogós autók alapból villogva közlekednek akkor is, ha nincsenek akcióban. Így jött ma is utánunk vagy 20 kilóméteren keresztül egy rendőrautó. Nem akar megállítani, itt ez a normál, csak fura látvány volt a tükörben. De hallottunk történetet villogó mentőről is, aki megállt görögdinnyét venni (innen üdvözlöm a magyar srácot Csengert, akivel együtt repültünk oda-vissza, nagyon örültem a találkozásnak).
Amúgy egész jó ritmusa van a közlekedésnek, alapból jobbra húzódik mindenki, és aki akar előzni az dudálással jelez, és simán elfér a felezővonalon, akkor is ha jönnek szembe. A zebráknál akkor állnak meg, ha már lelépett a gyalogos, és ilyenkor ezt a vészvillogóval jelzik is. Ez azért is jó, mert nem csak a gyalogos látja, hanem aki hátulról megérkezik.
Mentünk kicsit autópályán is, ami természetesen ingyenes. Nem kell meglepődni, hogy a leállósávban bárhol megállnak, vagy éppen emberek vannak az útszélén. A sávok itt is jelzés értékűek, haladnak ahogy jól esik.
Tbilisi felett elkanyarodtunk, és célba vettük a hatalmas hegyeket, Északnak. Előtte azért még teletankoltuk a járgányt, kb. 320ft volt egy liter. És itt még lehet venni 92-es oktánszámút is, nyilván az még olcsóbb.
Leírhatatlan milyen tájakon haladtunk, elképesztő természeti csodákat láttunk. Az út azonban egyre szűkebb és meredekebb lett, a forgalom pedig egyre nagyobb. Ez az út kanyarog egészen az Orosz határig. Brutális teherforgalom, az öreg Kamazokkal, kamionokkal, mindenféle szedett-vedett teherautókkal.
Útközben találtunk egy török éttermet, ahol szembe jöttek az isztambuli ízek.
A szállást Gergeti településen foglaltuk el, itt található a híres kolostor. De ez már holnapi program lesz, hosszú napunk volt ma is. Még sétálok egy kicsit az utcán a tehenekkel, és jöhet a pihenés.
Borús napra ébredtünk, de ez nem szegheti kedvünket, irány a kolostor. Eddig csak képeken láttuk, úgyis gyönyörű, de élőben egészen elképesztő. És az a csend ami körülveszi. Persze addig, amíg meg nem érkeznek a csoportok.
![]() |
| A látvány mindent visz |
Még egy picit mentünk Északnak, egészen közel a határig. Útközben elhaladtunk egy biciklis mellett, aki fejlámpával küzdött a sötét alagútban. Le is lassítottam, nem akartam elsodorni, meg adtam neki egy kis fényt, mert az út felülete kiszámíthatatlan. Kicsivel később találkoztunk is vele, pont ott pihenőzött ahol mi is. Persze hogy megszólítottam, kíváncsi voltam a történetére. Louie Párizsból indult, és Kínába tart, egy egyszerű sima bringával, amivel mások boltba járnak. Járt Magyarországon is, emlékezett is pár városra. Elképesztő volt az egész. Itt ez a srác a csomagjaival, a sima bringájával, sisak nélkül, kemény üléssel. És csak mosolyog, meséli hogy 3 napig esőben tekert felfelé a hegynek, de most majd 3 napig megy lefelé. Közben elhagyta a dinamójáról a kábelt, így nem tudja tölteni a telefonját, és ezt nevetve mondja, tele energiával. Én meg ugye beülök a kocsimba, feltekerem a fűtést, és töltöm a telefonomat miközben zenét hallgatok, ez a srác meg felül arra a deszkára, amit ülésnek sem neveznék, és még elteker Kínáig. Minden tiszteletem ezúton is, sok sikert a kalandhoz.
Innen visszafordultunk, és Délnek vettük az irányt Tbilisi felé.
Közben megálltunk kicsit túrázni a friss levegőn, az elképesztő tájjal a háttérben.
Fura volt megérkezni a fővárosba, ennyi természeti csoda után.
A sávok között össze-vissza cikázik mindenki, amerre éppen gyorsabb, persze index nélkül. Fel kell venni ezt a ritmust, másképp szenvedni fogsz. A szélső sávokban nem érdemes menni, mert vagy elfogynak, vagy éppen valaki csak úgy megáll előtted, mert neki ott van dolga. Egyébként mindenki figyel mindenkire, jól lehet haladni.
Egy mélygarázsban találtunk parkolóhelyet, majd elindultunk felfedezni a várost. Először is beültünk enni egy helyre, ami konkrétan egy borbolt volt. De úgy láttuk, hogy egy képen voltak kirakva ételek. Ha már itt vagyunk megkérdezzük. Jött a hölgy, mondjuk hogy éhesek vagyunk, lehet itt enni? Persze, üljünk le, hozza az étlapot, és eltűnt. De hova? Na mindegy, visszajött, rendeltünk Khinkalit. Ez egy tésztabatyuba burkolt fűszeres darált hús, ami úgy néz ki mint egy gigantikus fokhagyma.
Rendben, a nő megint eltűnt, kiment a szobából az utcára.
-Most ezt valami étteremből hozza ide nekünk vagy mi?
Kisétáltam én is, nézegettem a közelben az árusokat, és amikor visszamentem, akkor láttam, hogy a vendéglátónk konkrétan egy garázsban kialakított konyhában főz. Nagyon finom volt, jól teleettünk magunkat, megettük mind a 12 darabot (egy tucatot). Kaptunk hozzá kétféle szószt is. Az egyik csípős, paradicsomos volt, a másik meg zöld színű, kissé fanyar. Az utóbbi valami grúz szilvából készült (tkimali) magában nem volt jó, de az ételhez nagyon passzolt.
Irány a felvonó, megcsodálhattuk fentről is ezt az óriási várost.
Visszatérve találtunk egy kis bazárt a föld alatt, tele volt mindenféle érdekességgel.
Megnézhettük a Németek ajándékát is, ugyanis adtak egy darabot a berlini falból a Grúzoknak.
Pont akkor kezdett el szakadni az eső, amikor elindultunk a szállásunkra, fel a hegyre. Gyönyörű panoráma nyílt a városra a szobából, még tűzijáték is volt. Ismét csodás helyen tértünk nyugovóra.
Reggel az esőben útnak indultunk az újabb csodák felé.
A táj ismét lenyűgöző, a kis falvak elképesztőek, nagyon megállt az idő.
Útba ejtettük a Dashbasi kanyont, ami nagyon szép, csak itt rendesen rámentek a turistákra. Alapból közölték, hogy a vízeséshez nem lehet lemenni az eső miatt, a drótkötélpályás bringát sem lehet használni, de kb. 8500 ft-ért átsétálhatunk a hídon.
-Köszi de most kihagyjuk ezt a csábító ajánlatot.
Nézelődtünk, bekerítve minden, ez így nem túl biztató.
Valahogy csak meglehet nézni ezt az óriási kanyont. Továbbhajtottunk a kocsival egy kis településre, az egyik utcán kihajtottunk egy kis mezőn át, és láss csodát, ott voltunk a kanyon szélén. Elképesztő látvány fogadott minket, ingyen.
Tsalka településen találtunk egy nagyon egyszerű, nagyon hangulatos kis éttermet. Egy nagy épületben volt, ahol egy lépcsőházban mész fel, folyosók szobákkal, szemben egy nagy teremben pedig az étkező. Érdekes, egyszerű és nagyszerű, nagyon kedves kiszolgálással.
Utunk további részén meglátogattunk egy nem mindennapi hidat. A folyón keresztben, egy kiszuperált vasúti kocsi volt, aminek már kissé itt-ott lyukas volt az alja. Természetesen felmásztam rá, és bent is sétáltam óvatosan.
Vardzia felé vettük az irányt, itt látható ugyanis a homokkőbe vájt barlangváros. Az oda vezető út is gyönyörű volt, a Kura folyó völgyében, rengeteg tehénnel, akik naplementekor szépen komótosan hazasétálnak.
A belépő nem volt sok, nagyon megérte. Érdekes volt sétálni a hegyoldalba vájt lépcsőkön, teraszokon, melyeket emberek vájtak ki a 12.században, hatalmas munkával.
Akkoriban a hét emelet, 3000 barlanglakása 50000 embernek biztosított lakhelyet. Később azonban a földrengés miatt, mára csak 750 helyiség maradt.
Csodás időre ébredtünk, jó volt újra útra kelni. Ismét pazar hegyi utakon gurulhattunk. Elértük a Goderdzi-hágót, mely 2025 méter magasan fekszik, ahol mindenki egyszerű faházakban lakik. Innen leereszkedtünk az aszfalton, ami egyszer csak elfogyott. Sokáig csak murvás-sáros úton haladtunk nagyon lassan, a teherautók és betonmixerek (turmixosok) után. Örülünk hogy ezt az autót kaptuk, másikkal nembiztos hogy sokáig jutottunk volna, vagy leszakadt volna róla minden. Átküzdöttük magunkat ezen a gyönyörű tájon, ahol konkréten a garázsban van a kisbolt, de még a benzinkút is.
Újra aszfalton haladtunk a szerpentineken, és egy parkolóban megálltunk enni. Valami lángos szerű étel volt, fűszeres krumplival a közepén, darabja kb. 180 ft-ért, gyorsan vettünk is négyet. Én még vettem egy csípős, fűszeres kovászos uborkát is, amit egy műanyag dobozból halászott ki a bácsi.
Következő látnivalónk a Mirveti-vízesés volt. Megközelítése elég érdekesre sikerült. Először is egy keskeny hídon kellett áthajtanunk, ahol éppen elfér egy autó. Ha szembe jön valaki, az úgy már kényelmetlen lesz. Utána egy nagyon szűk erdei részen haladtunk, persze jöttek szembe, tolattunk is vissza hárman. Sok hely nem volt félreállni, de valahogy megoldottuk.
Már majdnem elértük a vízesést, amikor le tudtunk végre parkolni, persze nem ingyen. Innen besétáltunk és gyönyörködtünk a tájban. Az út mentén kis árusok, akik árulják a saját kis termékeiket: mézet, lekvárt, gyümölcsöt.
A házak udvarán is parkolhatsz, és még van ahol az udvari wc-t is használhatod, persze ez mind pénzért. Érdekes volt látni, ahogy a mellénk parkoló Oroszoktól, dupla annyit kértek a parkolásért, mint tőlünk. Visszafelé elértük a keskeny hidat, de nem tudtunk felhajtani mert jöttek szemből. Páran visszatolattunk, és vártunk. Hatalmas dudálás, és csak jöttek az autók. Kiderült, hogy egy lakodalmas menetbe keveredtünk. Ami azért is izgalmas, mert itt az a szokás, hogy egymásnak mennek az autókkal. Érdemes erre rákeresni, elég durva. Végül elfogytak az autók, senki nem tört össze senkit, és haladhattunk Batumi felé, a tengerpartra.
Hatalmas házak, nyüzsgés, pezsgés, tenger, ez mind Batumi. A városi forgalom nem volt kellemes, de végül megtaláltuk a kis szállónkat, ahol nehézkesen tudtunk csak leparkolni, mert az udvaron nem volt hely. Egy ott lakó fickó sietett a segítségünkre. Miután elpakoltunk pár állványt, meg deszkákat, be tudtam feszegetni az autónkat egy szűk helyre.
Kipakolás, és irány a tenger. Gyönyörű a látvány, nagyon jó volt a víz is, nagyon éltük a pillanatot.
Este bejártuk a part menti sétányt, megnéztük a csodás naplementét, elvesztünk a tömegben, ahol az utcazenészek voltak a főszereplők.
Elérkezett az utolsó nap, olyan hihetetlen. Annyi minden történt, annyi mindent láttunk, nehéz is felfogni.
Délelőtt még süttettük magunkat a parton, aztán megnéztük a közeli reptéren, a fel- és leszálló repülőket. Hatalmas élmény volt, ahogy a fejünk felett húztak el.
Délután szép lassan elindultunk Kutaisi irányába. Volt egy kevés autópálya is (ahol az elválasztó részen tehenek legeltek), de többnyire egyéb utak, az út mellett pedig árusok. Volt aki széken árulta a savanyúságokat, de olyan is aki tűzön főzte a kukoricát.
Visszaértünk Kutaisibe, oda ahonnan indultunk. Hat nap alatt, 1340 km után, körbejártuk Grúziát. Kemény volt, de annál izgalmasabb. Sok kedves emberrel találkoztunk.
Még lemostuk az autót (nagyon sáros volt), és megtankoltuk, mielőtt visszavittük. Mikor leadtuk, nem az a fickó volt ott akitől megkaptuk. Felparkoltunk a járdára, majd jött egy srác aki integetett. Körbenézte, visszaadtam a kulcsot, elköszöntünk. Fájó szívvel hagytuk ott a társunkat, nagyon megszerettük, szuper kis autó volt.
Mondom tesómnak, hogy ez így elég fura, azt sem tudjuk kinek adtuk vissza a kocsit. Gyors írtam egy üzenetet a srácnak, hogy leadtuk valakinek, köszönjük szépen. Vissza is írt, hogy rendben, minden jót. Eléggé egyszerűen mennek itt a dolgok, ez is nagyon tetszik.
Újra hátizsákos turistaként sétáltunk vissza a pékségünkbe, ahol első nap jártunk. A néni már messziről megismert minket és integetett. Nagyon örültünk egymásnak. Ettünk, és csomagoltattunk is az útra. Kaptunk körtét ajándékba, mi pedig adtunk pár apróságot amit már nem viszünk haza (kávé, papírtörlő, cukorkák). Ráadásul meg is áldott minket.
Este még a parkban pihentünk, majd az éjszakai busszal kimentünk a reptérre, elbúcsúztunk ettől a sok csodától.
Hálásak vagyunk, hogy belepillanthattunk ebbe a gyönyörű országba.
Madloba (köszönöm)
A reptéren még jó sokat vártunk, mert reggel indult a gépünk, de ilyen ez az utazó élet. Érdekes látvány volt, hogy a kutyák ide is bejöttek, és az emberek között aludtak, tökéletes zárókép volt.
Bátran ajánlom mindenkinek, hogy fedezze fel ezt a fantasztikus országot és embereket. Biztosan visszatérünk még, ez nem is kérdés.
Köszönöm, hogy velünk tartottatok, kalandos utazást kívánok mindenkinek!
![]() |
| Izgi volt |

















































































































