A különleges Marokkó II.

       

2. rész

A kifogyhatatlan város

Reggel sikerült korán felébrednem; köszönet a turbékoló galamboknak (akik úgy döntöttek, hogy az ablakom alatt beszélik meg élményeiket), illetve a szokásos száguldozós, dudálós robogósoknak. 

Egyszerűen nem értem hova rohan mindenki egész álló nap a városban, mintha kergetnék Őket. Mindig szembe jön veled valami érdekesség: hárman egy kismotoron, melyből az egyik utas egy kutya...vagy éppen valaki egy felgumipókozott, becsomagolt vágott virággal a csomagtartón húzza a gázt. Nagyon lazák itt az emberek, és nem félnek semmitől.

Elindultam reggel a városnéző körutamra. Térképen kinézed hova szeretnél menni, és közben úgy elkeveredsz ebben a labirintusszerű keskeny kis utcákban az árusok között, hogy tuti máshol érsz ki (közben persze a fél piacot el akarják Neked adni), amivel igazából nincs is semmi baj, mert szinte mindenhol látni érdekes dolgokat.

Természetesen olvastam róla, hogy nagyon divatos itt a lehúzás, persze óhatatlanul is belesétáltam (nyilván fényképezőgéppel a nyakadban potenciális célpont vagy). 😏

A térképet nézegetve az útvesztőben, megszólított egy biciklis fickó, hogy mutat egy jó helyet fotózni. Persze mit sem sejtve követtem a hangulatos kis utcákban. Nem szórtam kenyérmorzsákat, de azért figyeltem, hogy majd vissza is találjak.

Egyszer csak egy nagy telepre értünk, ahol a tevebőrök  kikészítésén dolgoztak. A telep vezetője kedélyesen bemutatta a munkafolyamatokat, mindenféle medencéket melyekben áztatják a bőröket, valamint frissen lenyúzott portékákat. Nem volt túl szép látvány a nagy mocsokban úszó telep, és virágillat sem lengett körül, de annál inkább érdekes és elragadó látvány ölelt körbe. A neten lehet találni tök jó fotókat ezekről, mikor mindenféle színes medencékben áztatják a bőröket, de mint tudjuk a valóság néha arcon csap, mint egy lengőajtó. 😄

Mikor bekísért a fickó a haverja boltjába, aki mindenféle csodás, bőrből készült termékeket árult, akkor esett le az egész...de nem volt mit tenni, folytattam a színjátékot, hisz egy főszereplő nem léphet csak úgy ki. Persze nem vettem semmit, de ennek ellenére nem küldött el a ......-ba a boltos, sőt még mosolyogva búcsúztunk egymástól. Az ,,idegenvezetőm" persze a bejáratnál várt, és benyögte hogy fizessek neki 6000 Ft-nak megfelelő Dirhamot.

Mondom kösz hogy szóltál előre de tényleg... Persze eszem ágában sem volt ennyit fizetni, így előhúztam 150 Ft-nak megfelelő aprót, mondván, hogy nincs több nálam. Erősködött, hogy fizessek, én meg ellenkeztem, védekezve azzal, hogy ,,elfelejtette" előre közölni a fizetségét. Egy darabig beszélgettünk, aztán kivette a kezemből azt a kevés aprót és kiabálta hogy GO GO...

Több sem kellett, már húztam is el onnan, még csak véletlenül sem pillantva hátra. 

Valahogy visszakeveredtem a főtérre (Jemaa el-Fnaa), amikor pillanatok alatt két majom ült a vállamon és készültek a képek az én gépemmel. Mire feleszméltem, már kérték is a jussukat. Ez az, mi jöhet még.... 😃  Persze az aprót már behúzta a tevés fickó, így a legkisebb  papírpénzemmel egyenlítettem a szolgáltatást. Csak ez egyik fickónak adtam, erre követelte a másik is...nahh persze, majd elosztjátok. Így lett majmos képem 1500 Ft-ért. 😆 

Ez egy ilyen hely, nem kell meglepődni semmin, a higiéniát annyira ne keresd és akkor nem érhet csalódás, továbbá az árusok rámenőssége is megszokás kérdése, de ha éppen előbukkan egy mobilbenzinkút a kis utcákban, vagy egy fickó hasist akar Neked eladni akkor se döbbenj meg. Ettől szép, és érdekes ez a hely, egyszerűen nehéz felfogni mi minden és miért történik, de ez Marrakesh, itt bármi is megtörténhet.

Folytattam a sétámat, amely persze megint másfelé sikerült, mint amerre terveztem. Egy csapat turistába botlottam akik igyekeztek egy kapu irányába. Gondoltam biztos tudják mit csinálnak, így hozzájuk csapódtam és addig sodródtam, amíg egyszer csak bent nézelődtünk a ,,csoportommal" egy palota udvarán (Palais Bahia), ahol az idegenvezetőnk angolul kommentálta a látottakat (belépőt innen nem tudtam hozni emlékbe...).

Gyönyörű hely volt, épületekkel, kertekkel, millió díszítéssel, melyek milliméter pontosan szimmetrikusak voltak (nahh jó, tolómérő azért nem volt nálam).

Következett az ebéd, egy nagyon egyszerű kis kifőzdében. A tradicionális agyagedényben (tajine-ben) párolódott ételre esett a választásom, melyeket parázsra helyeznek. Bárányhús, krumpli, paradicsom, paprika, hagyma olívabogyó és fűszerek izzadtak együtt.

A végeredmény nagyon finom lett, melyhez persze járt a friss menta tea.

Továbbindultam a látnivalók nyomában, és találkoztam két honfitársammal, Katjával és Lacóval. Hamar szóba elegyedtünk, és  így már együtt kerestük a Palais El Badi palotát, amit hamarosan fel is fedeztünk. Közben jó volt hallani a látásmódjukat a városról, az emberekről, kultúráról.  

A palota nagy területen fekszik,  nincs felújítva, de a nagyobb falak még állnak csupaszon (melyeken a gólyák töltik téli szabadságukat), 

a sok-sok díszítés hiányában. Hatalmas kertek (narancsfákkal), medencék, és még a börtön maradványai is láthatóak.

1578-ban épült, Ahmad al-Mansur király dicsőségére.

A továbbiakban megnéztük az 1557-ben épült,  saadi uralkodók mauzóleumát (Tombeaux Saadiens), melyben a dinasztia 60 tagját temették itt el, míg a katonák és szolgák sírjai az épület melletti kertben láthatóak. Márvány és mozaikdíszítések amerre csak néz az ember, csodálatos.

Kis pihenésképpen beültünk egy kellemes kis helyre, ahol a fogyasztás után rajzolhattunk szalvétára (filctollal nem is olyan egyszerű), ami persze kikerült a falra a többi alkotás közé.

A Museé de Marrakech múzeumban megcsodálhattuk a művészetüket (festmények, kerámiák, ókori érmék, szultánok fegyverei), és természetesen a díszítéseknek a díszítéseit.

Továbbsétáltunk a Koutoubia mecset irányába. A turisták csak kívülről csodálhatják meg az impozáns 77 méter magas minaretet, melyből naponta ötször hangzik el a müezzin imára hívó éneke.

Erre a célra amúgy sokfelé látni hangszórókat, de a legérdekesebbek a ,,kamu pálmafák" , melyek valójában  tornyok, hangszórókkal a tetejükön, de messziről nagyon hasonlítanak természetes társaikhoz.

Egy kis kávézóban még beszélgettünk, majd a főtéren elbúcsúztunk egymástól.

Nagyon örülök, hogy megismerhettem Őket, egy szuper délutánt töltöttünk együtt, jó volt hallani a véleményüket erről a különös világról. Lacó megjegyezte, hogy szerinte a városban filmforgatás zajlik, és a helyiek a statiszták... úgy érzem rátapintott a lényegre, mert valóban olyan érzése van az embernek. Mondjuk az is filmbe illő jelenet volt, mikor kerülgettük a kígyóbűvölőket meg a majmosokat a főtéren, nehogy valamelyik ránk pakoljon valami állatot. 

 Katja javasolta, hogy tegyem el a gépet, mert azzal mágnesként vonzom Őket... egy kígyóra ,,nagyon vágytam" volna de komolyan...

Tehát egy újabb eseménydús napon vagyok túl, nagyon varázslatos ez az egész, úgy ahogy van. A látvány, az emberek, a hangok, az illatok közös egyvelege leírhatatlan. Olvastam róla persze, de nem hittem, hogy ekkora dózis ér. 😍

mégnincsvége...