3. rész
A folyton hullámzó óceán
Most épp este van, és egy zsúfolásig tömött vonat II. osztályán utazok vissza Marrakeshbe, Casablancából, vagy ahogy a helyiek hívják; Casa, kinek hogy tetszik.
Ma reggel kisétáltam az állomásra (próbáltam nézni buszjáratot, de egyszerűen lehetetlen volt kibogozni a menetrendet), és már robogtunk is Északnak.
Rendkívül változatos tájakon ,,zötykölődtünk" (amúgy nagyon kényelmes, nem rázza ki a vesekövedet), hol a hegyek között, néhol pedig kaktuszföldek mellett.
Szeretek vonatozni (bár mostanában ritkán szoktam), elég jó kis mozi tárul elénk az ablakon keresztül. Láthatsz kődobáló gyerekeket, akiknek a vonat a mozgó célpont, vagy éppen egy pokrócba burkolt alvó embert, kilógó csupasz talpakkal a sínpár közelében.
Mielőtt begördülünk Casa állomására, rengeteg szemét fogad minket ünnepélyesen. A későbbiekben sem kell túl sokat keresgélni őket, mindenhol ott vannak, ami lehangoló akárcsak a város azon része is melyen átsétáltam, hogy végre megpillanthassam
az Észak-Atlanti-óceánt és a gyönyörű II. Hassan-mecsetet
(amely 13 évig épült, a belső térben elférne a Notre-Dame, a minaret pedig 210 méter magas). 😲
A városról érdemes tudni, hogy 3 millió lakosa van, és spanyolul fehér házat jelent, mely utal a sok épületre, amik ebben a színben pompáznak.
A közlekedés ugyanolyan mint Marrakeshben, egyszerűen őrültek, de egy idő után már nem is foglalkozol ezzel, beleolvadsz, olyan ez mint a vezetés a Balkánon.
Az óceán rendkívül hullámzott, a háttérben hajókat is fel lehetett fedezni, miközben sós vízpára úszott a levegőben. Elképesztő hangulata van a mecsettel a háttérben, mely büszkén nyújtózkodik a parton.
A szemét persze itt is váratlan vendég, mely eléggé rontott az összképen, de ki lehet zárni. Azt tudni kell, hogy ez az egyetlen mecset Marokkóban ahova a turistákat is beengedik, kis zöld szatyorral a kézben, melyben a cipőd lapul.
Némi szerencsével sikerült bejutnom, ugyanis kicsit lekéstem a turnus kezdetét, de rendesek voltak és a többiek után eredhettem akiket annyira nem is volt könnyű megtalálni még akkor sem, mikor végre előttem volt a baromi nagy kapu amin beléphettem...
A szép piros szőnyegen lépkedve megcsodálhattuk az aprólékos díszítésnek a díszítéseit, a monumentális belső teret és az ,,alagsorban" lévő tisztálkodó helyet, melyben megadott sorrendben megmosták végtagjaikat, fejüket, biztos ami biztos alapon háromszor megismételve.
Elképesztőek ezek az alkotások lenyűgöző részleteikkel és méretükkel.
Úton vissza az állomásra sikerült elkeverednem a városi labirintusban. Hiába kérdeztem meg 2 rendőrt is, fogalmuk sem volt a helyes útról. Az időm persze vészesen fogyott a vonat indulásáig, így kénytelen voltam fogni egy piros taxit (Marrakeshben drapp színűek). Angolul nem nagyon értett meg a srác, így az általam nyomtatott térképet nézegetve vitt a célomhoz, átszámolva pár száz forintért.
Elvileg helyi idő szerint 20:30-kor érünk vissza, úgyhogy majd irány a piac és a helyi ételek, illetve a nyüzsgés, a robogósok, az árut kínáló emberek, vagyis a szokásos marrakeshi hangulat.
Biztos furcsa lesz majd otthon, hogy senki nem szólít le, nem akar eladni semmit és a zebrán nyugodtan átkelhetek anélkül, hogy tekebábunak néznének.
(csütörtök)
Eddig még soha nem ittam frissen préselt cukornádat, de itt mindent lehet. Nagyon jó íze van, egyszerre édes és savanyú.
Egy nagy gépbe tolta be a fickó a rudakat, alul pedig folyt a finom nedű.
Minden megtalálható mindenhol, és minden szállítható mindennel, nincs lehetetlen. Ma éppen egy embernagyságú kovácsoltvas elemet vittek motoron, két ember közé szorítva.
Azon sem kell meglepődni, mikor egy kissrác görkorival a lábán, belekapaszkodik egy taxiba úgy, hogy az egyik keze a csomagtartón, a másik a kerékjárati ívben a forgó keréktől pár centire, mindez úgy 50-es tempónál...
A káosz ellenére csodálkoztam is, hogy eddig még nem láttam balesetet. Ma reggel azonban egy szűk kis utcában a száguldó mopedes elcsapott egy srácot, amitől persze egyből elesett, mire felpattan és magyaráz a gyalogosnak...közben a motor meg pöfög az oldalán...
Nagyon érdekes hogy mindenki árul mindent. Van aki kicsiben tolja és 10 db-os zsepiket ad el, mások meleg teát, melyet persze úgy tart melegen, hogy a kanna aljához hozzá van drótozva egy tartó, melyben parázs van...
Vannak akikkel lehet normálisan beszélgetni anélkül, hogy le akarnának húzni. Tegnap is dumáltam egy sráccal, aki már
messziről megismert, mert többször ettem náluk.
Egy másik meg üzletet ajánlott; ha viszek hozzá 10 embert kajálni, akkor ingyen ehetek, ad 50 dirhamot (1500 Ft), ja és ne szóljak erről a rendőröknek. 😃
Sikerült megvennem a ,,szuvenírokat" (érdemes több helyen körülnézni, mert eléggé eltérő árak vannak). Nagyon sok kínai cucc van, de szerencsére megtalálhatóak a kézműves termékek is nagy számban.
Kinéztem egy jó kis pólót, Marocco felirattal, csak mikor megfogtam már éreztem hogy tiszta műanyag, és adtam is vissza az árusnak. Persze tiltakozott, hogy ez igenis pamut, nézzem meg bele is van írva, hogy PUR COTTON... mondom köszi nem kérem...
Korábban már említettem a majmosokat meg a kígyósokat. Ugye ezeket nagyon el kell kerülni, mert hamar rád aggatnak valamit...
Nos én annyira óvatos voltam ma, hogy még a nadrágszíj árus srácot is elkerültem...mert messziről úgy nézett ki kígyókat lóbál a kezében.
(péntek-utolsó nap)
Eljött ez a nap is, pakolás kijelentkezés és még kis mászkálás, mert csak délután megy a gép.
Mentem még egy kört az árusoknál, majd kimentem az egyik parkba, ami nagyon rendben volt, és annak ellenére hogy a városban van, hatalmas csend és madárcsicsergés vett körül.
A napsütésben leheveredtem egy padra, és élveztem a látnivalót, a hangokat, és frissen facsart cukornáditalomat...
Majd szép lassan kisétáltam a reptérre, hogy kezdetét vegye a beszállási procedúra, melynek során kb. 6 különböző helyen kellett bemutatni az útlevelet...nem is értem.
Felszállás után gyönyörködhettem a naplementében, mely a felhők felett elég pazar látvány...nagyon sokáig tartott és gyönyörű volt. Az úton minden rendben volt, és késő este meg is érkeztünk Budapestre.
Remélem hasznosak voltak a gondolataim,
és kedved csináltam egy-két embernek az országhoz, a hangulathoz, a kultúrához. Köszönöm hogy elolvastátok, és ne feledjétek, csak az első lépést nehéz megtenni.
Nagyon jól csinálod hogy belevágsz ilyenekbe. Irigy vagyok és örülök is....
VálaszTörlés