Reggel búcsút vettem a barátaimtól, és ezúton is köszönöm,
hogy szántak rám időt, a munkájuk mellett.
(6.nap, vissza Ausztriába)
Az első 60 kilométeren ködös, párás idő fogadott, de végül
győzött a napfény.
Továbbra sem használtam autópályát (majd hazafelé).
Linzben kicsit elkeveredtem (tudom eddig dicsértem a táblákat, de itt nagyon nem volt jó, sehol nem jelölte Steyr városát), nem is igazán a belvárosban hibáztam, hanem a sok kivezető út
közül rosszat választottam.
Így kerültem olyan gazdasági utakra (termőföldek között kanyargós aszfaltcsík, mintha endúróznál, csak aszfalton), ahol a Steyr feliratot csak traktorokon láttam.
Egy kis falu itt, egy még kisebb ott, és végül meglett
a keresett út. Nem bántam mert csodás tájakon gurulhattam ismét.
Kicsit már tompán és fáradtan érkeztem a Gesause nemzeti parkba, ahol már várt rám a kemping.
Nagyon szép helyen van, körben hegyek és persze van egy folyó is. Találtam magyar prospektust és kiderült, hogy olyan szinten védett a környék, hogy csak a kijelölt utakon sétálhatsz az erdőben és a megadott helyeken mehetsz csak le a folyópartra, mert annyi védett állat- és növényfaj található itt.
Házépítés után azért még gurultam a környéken (bármennyire is fáradt voltam). Ellátogattam Eisenerzbe, ahol már 2 éve jártam, csak akkor az Erzberg Rodeo zajlott...
Most pihi, holnapot még nem tudom pontosan. Lehet maradok itt és gurulgatok a környéken, vagy továbbállok...

(pazar)

(a kilátásra most sincs panasz)
(hűtő)
(vacsora, kilátással...)
(Eisenerz)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése